L. Simon László: a Várkert Bazár gasztronómiai szempontból is izgalmas helyszín lesz

Kulturális, közlekedési és gasztronómiai szempontból is fontos helyszínné kívánják tenni a Várkert Bazárt, mondta el az épületegyüttes frissen megnyílt éttermében rendezett csütörtöki sajtóbeszélgetésen a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkára.

L. Simon László kiemelte, hogy a Várkert Bazár mára igazi rendezvényközponttá vált: a legutóbbi szombaton például 30 ezer látogatót fogadtak, akik közül ezren a kiállításokra is belépőt váltottak.

várkert bazár

A Várkert Bazár fejlesztésének másik célja az volt, hogy az ingatlan a Budai vár közlekedési rendszerének is része legyen - jegyezte meg az államtitkár, hozzátéve: a feladat a mélygarázzsal, a mozgólépcsővel és a lifttel részben megvalósult, de ezek értelmét a következő két év fejlesztései fogják meghozni.

A tervek szerint a vár gyilokjáróját felújítják és összekötik a BTM hátsó bejáratával, így a palota ebből az irányból is jól megközelíthetővé válik - közölte.

L. Simon László elmondása szerint EU-s pályázatban is vállalt cél továbbá, hogy a Várkert Bazár gasztronómiai szempontból is izgalmas helyszín legyen. Már működik egy delikát üzlet, egy éven belül szeretnék megnyitni a cukrászdát, egy hete pedig elindult a Várbazár étterme, melyet a pályázaton kiválasztott üzemeltető csaknem 100 millió forintos beruházással épített ki.

Pál Krisztián, a Bazaar Eclectica étterem ügyvezetője és Tisza Lajos, a melegkonyháért felelős vezető elmondták, a rendezvénytérben 40-45 főt, az Öntőház udvarra néző teraszon pedig akár 150-200 főt is vendégül tudnak látni.

Az executive séf saját tanyáján nevel kecskét, mangalicát, szárnyasokat, az étteremben így nem lesz állandó étlap, csak friss alapanyagokból készített napi ajánlat. A borlapon elsősorban magyar termelők tételei szerepelnek, de számos proseccót, cavát és champagne-t is tartanak - közölték az étterem vezetői.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Az olasz kulturális tárca tévedésből a 19. századra datált egy 14. századi festményt, amelynek valódi értékét így csak egy külföldi aukción vették észre, miután megadták rá a kiviteli engedélyt - írta az Artribune olasz képzőművészeti folyóirat.

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Kizárólag hagyományos eljárással készült, analóg fotográfiákat láthat a közönség a hétvégétől a főváros legújabb, 6x7 elnevezésű galériájában.

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

http://ujhazak.com