Lánszki Regő: jelentős mérföldkőhöz érkezett a hazai műemlékvédelem ügye

Jelentős mérföldkőhöz érkezett a hazai műemlékvédelem ügye, az épített örökségünket kiemelten kezelő új építészeti törvénnyel és az új műemlékvédelmi szervezeti struktúrával végre tartósan és megnyugtatóan tudjuk rendezni a műemlékvédelem ügyét - fogalmazott Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) építészeti államtitkára kedden, a műemléki világnapon rendezett budapesti konferencián.Az államtitkár az ÉKM és az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület közös eseményén kiemelte: a magyar építészetről szóló, születendő törvény az állam kiemelt feladataként rögzíti a műemlékek és a műemléki területek védelmét és fenntartható használatának elősegítését, valamint az ehhez szükséges pénzügyi támogatások biztosítását.
    

Lánszki Regő hangsúlyozta: az intézményrendszer komoly átszervezésével az egész országot lefedő, szakhatóságként működő központi örökségvédelmi rendszer kiépítése is megtörténik, amely tudományos alapú szakmai támogatást, a fenntarthatóságot segítő felügyeletet, valamint támogatáskezelést is biztosít, és amennyiben szükséges, hatósági feladatkörében is fellép.
    

Az államtitkár beszélt az Országos Építészeti Tervtanács (OÉT) műemlékvédelemben betöltött szerepéről is. Közlése szerint a tavaly megerősített hatáskörű OÉT elé eddig összesen 676 terv került, köztük 136 műemléket érintett. "A 676 tervből 292-őt támogattunk, 193-at feltételekkel támogattunk, míg 191 tervet elutasítottunk" - összegezte az államtitkár, hozzátéve, hogy a statisztika bizonyítéka annak, hogy ha szükséges, az OÉT kellő szigorral jár el minden hozzá tartozó, így a műemlékeket érintő ügyben is.  
    

Lánszki Regő ezek mellett kiemelt fontosságúnak nevezte, hogy mielőbb megszülessen a műemlékek országos, egységes nyilvántartása, amely egyebek mellett segíteni tudja a tudományos alapú döntéshozatalt, valamint azt is, hogy szélesebb társadalmi támogatottságot kapjon a műemlékvédelem ügye. Elmondta, szeretnék, ha az adatbázis hozzáférhetővé válna az érdeklődők számára is.
    

Az államtitkár nemzeti örökségünk további kiemelkedően fontos egységeinek nevezte a mai határainkon kívül eső értékeket is. Elmondta, hogy ennek kapcsán céljuk egy külhoni műemlékkataszter felállítása. Lánszki Regő kitért arra is, hogy a jövőben fókuszálni fognak arra, hogy az ingatlanfejlesztéseknél a zöldmezős, kifejezetten új építkezésekkel szemben a meglévő városi épületállományt preferálják, különös tekintettel a védelem alatt álló épületek felújítására, korszerűsítésére és üzemeltetésére. Hozzátette: mivel ennek nagyobb a költsége, motivációs eszközöket kell teremteniük, így kiemelt támogatási rendszert dolgoznak ki az épített örökséggel kapcsolatban.
    

Hangsúlyozta: mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy a műemlékek ne csak megújuljanak, hanem élettel teljenek meg. A Műemlékek megújulásunk energiahordozói című konferencián Vukoszávlyev Zorán, az ÉKM helyettes államtitkára is előadást tartott, amelyen egyebek mellett arról beszélt, hogy a műemlékekben lehet leginkább tetten érni a nemzeti kultúrát, ennél fogva épített örökségünk védelme a magyar építészet képviseletének legmagasabb szintje.
    

Az eseményen köszöntőt mondott Nagy Gergely, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület elnöke is. Mint felidézte, az ICOMOS 1983-ban határozta el, hogy meghirdeti a műemlékek világnapját, hogy ezáltal is felhívja a figyelmet a műemlékvédelem fontosságára. Kiemelte: a műemlékvédelem komoly megbecsülést érdemel, minden érintett fél összefogására és lényegesen nagyobb szerepvállalására van szükség a műemlékek megőrzése érdekében. Reményei szerint ezek a szempontok a törvényben is érvényre jutnak - jegyezte meg.
    

Mint fogalmazott, a világnap vissza- és előretekintés is egyben, ezért az ICOMOS évről évre kiemelt figyelmet fordít a jó példák bemutatására. Az eseményen ICOMOS-díjjal ismerték el a bonyhádi Ermel-Vojnits-mauzóleum helyreállítását és a székesfehérvári püspöki székesegyház belső restaurálását. Az ICOMOS Példaadó műemlékgondozásért díjában részesült a györkönyi pincehegy örökségének megőrzése és fejlesztése, a sopronbánfalvai vízimalom helyreállítása, valamint Szmodits Júlia, az Ybl Egyesület elnöke Ybl Miklós emlékezetének ápolásáért.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com