Látogatócsúcsot várnak a XVII. Savaria Történelmi Karneválon a szervezők

A tavalyi 170 ezres látogatószámnál is nagyobb tömegeket várnak a szervezők a XVII. Savaria Történelmi Karneválra, amelyet augusztus 25. és 28. között rendeznek meg Szombathelyen - hangzott el a fesztivál keddi sajtótájékoztatóján.

Közép-Európa legnagyobb históriás rendezvényén 23 helyszínen 250 program közül válogathat a karneváli közönség. Ahogy a 2016-os évnek úgy az idei történelmi karneválnak is központi alakja lesz a város leghíresebb szülötte, Szent Márton: számos helyszínen, sokféle stílusban és minden korosztálynak szólóan idézik fel élettörténetét, elevenítik meg korának viseletét, szokásait, zenéjét vagy éppen játékait - közölte Grünwald Stefánia, a Savaria Nonprofit Kft.

ügyvezetője.

3

Elmondta, hogy a karnevál fő látványosságának változatlanul a péntek és szombat esti fáklyás felvonulás ígérkezik, a különböző történelmi korokat idéző jelmezesekkel, katonai hagyományőrző csoportokkal, zászlófogatókkal.

A menetben ezúttal hét gyönyörű, kétlovas római kocsit is láthatnak majd az érdeklődők, amelyek egyikében díszvendégként Esterházy Antal és felesége foglal helyet - fűzte hozzá.

A karneválnyitó ceremóniát csütörtök este tartják Szombathely, ókori nevén Savaria főterén, ahol ismét fellobban a karnevál lángja. Már délután kinyit az Öreg Város Vására, ahol kézművesek kínálják termékeiket, később benépesül a Történelmi Témapark, ahol hagyományőrző katonai csoportok táboroznak és tartanak harci bemutatókat, a Borok utcájában és a Sörtéren könnyűzenei koncertekkel is várják a közönséget.

A főtéri Fórum Színpadon fellép a 25 éves Quimby zenekar, a Hot Jazz Band, az Apostol együttes és a Csík zenekar.

Az Iseumban az állandó kiállításokon túl az Isis-kultusz rejtélyeibe is bepillantást nyerhetnek a látogatók. A Keleti udvarban hastáncos produkciókat, dob- és táncbemutatókat láthatnak, a Zsidó udvarban a zsidó kultúrával és szokásokkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők, akik végigsétálhatnak a Művészetek utcáján is.

A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy a karneváli helyszíneken mindenütt fokozott lesz a rendőri jelenlét, a lezárt utcákat csak megerősített beléptetőpontokon keresztül, külön engedély birtokában lehet majd gépjárművel megközelíteni.

A rendőrök munkáját polgárőrök, közterület-felügyelők, őrző és vagyonvédelmi cégek szakemberei, valamint katasztrófavédelmi szakemberek segítik, és a mentőszolgálat munkatársai is megerősített létszámban lesznek jelen.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com