Latorcai Csaba: a közgyűjtemények a nemzeti identitás alakulásának helyszínei

A regionalitás és a lokalitás minden ember identitásának az egyik legbelsőbb magja, a közgyűjtemények pedig ma nem csupán a nemzeti emlékezet, a művészeti alkotások, hanem az egyéni és nemzeti identitás alakulásának helyszínei is - mondta Latorcai Csaba az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) internetes tartalmak archiválásával foglalkozó konferenciájának megnyitóján szerdán Budapesten.A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a 404 Not Found – Ki őrzi meg az internetet? című, digitális tartalmak megőrzésével foglalkozó konferenciáján emlékeztetett arra, hogy a nyolcadik alkalommal megrendezett tanácskozás minden évben az aktuális kihívásokat állítja a középpontba, ezért idén a két fő tematika a regionális vonatkozású weboldalak archiválása és a közgyűjtemények szerepe a digitálisan születő tartalmak megőrzésében.

Elmondta, hogy az idei konferencia az identitásmegőrzésről, valamint az identitás alakításának legmodernebb eszközeiről és módszereiről szól.

Kiemelte, hogy a tanácskozáson egyebek mellett szó esik arról is, hogy az internetes tartalmak archiválásával hogyan erősíthető az egyéni és a nemzeti identitás a 21. században.
Az OSZK a konferenciával megteremti azt a lehetőséget is - amely az újjáalakult intézményi struktúrának, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központnak (MNMKK) is küldetése -, hogy a intézményekben ezen a területen összegyűlt tudás integrálódjon, és átadható legyen a múzeumi, levéltári és a könyvtári szféra többi szereplője mellett a társadalom számára is - emelte ki Latorcai Csaba.

Gerencsér Judit, az OSZK általános főigazgató-helyettes elmondta, hogy a könyvtár Digitális Bölcsészeti Központja végzi az internetarchiválási munka mindennapi feladatait, majd az eredményeket mindenki számára elérhetővé teszi a központ webes archívumában. Kiemelte, hogy a kezdetek óta eltelt több mint két évtizedben a könyvtár dinamikusan fejlődő területévé vált a webarchiválás, bővültek a könyvtár nemzetközi kapcsolatai, és számos eredmény dicséri az intézmény szakembereinek munkáját hazai és nemzetközi viszonylatban egyaránt.

Rámutatott: az internet archiválása mint fontos megőrzési technika jelentőségét mutatja, hogy a Digitális Bölcsészeti Központ nyolcadik alkalommal szervezi meg a konferenciát, hiszen minden percben milliárdnyi adat keletkezik az online térben, amelyek strukturálása fontos tájékozódást jelent a szakemberek, a kutatók és a nyilvánosság számára is.

A rendezvény nyitó, online előadása az amerikai Internet Archive Community Webs projektjét mutatta be a szervezet vezetőjének prezentálásában, majd a helyi webes tartalmak archiválásának témájában a Fejér vármegyei Vörösmarty Mihály Könyvtár úttörő vállalkozásának, egy regionális webarchívum létrehozásának a feladatait, problémáit, megoldásait ismerhették meg a résztvevők. A konferencia másik témája a digitálisan született dokumentumok és egyéb tartalmak kezelése a közgyűjteményekben, amelynek kihívásait, jó gyakorlatait előadásokon és kerekasztal-beszélgetéssel járják körül a szakemberek.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com