Laurent Korcia hegedűművésszel lép fel évadnyitó koncertjén a Nemzeti Filharmonikusok

Laurent Korcia francia hegedűművészt látja vendégül évadnyitó koncertjén a Nemzeti Filharmonikus Zenekar (NFZ) szeptember 25-én a Művészetek Palotájában.

A Franciaország egyik legelismertebb hegedűsének számító muzsikus Brahms D-dúr hegedűversenyének szólistájaként lép színpadra a Kocsis Zoltán vezényelte zenekarral. Laurent Korcia és az együttes éppen a napokban készíti közös lemezét, amelyen Brahms egyetlen hegedűversenye mellett G-dúr szonátája szerepel - derül ki a zenekar keddi közleményéből.

zeneKülön aktualitást ad Korcia budapesti fellépésének, hogy két héttel a koncert után ünnepli ötvenedik születésnapját - olvasható a zenekar honlapján (www.filharmonikusok.hu). A hagyományosan Bartók halálának évfordulója előtti este tartott évadnyitó hangversenyen természetesen a magyar komponista művei is elhangzanak. Felcsendül az 1910-ben komponált, majd 1926-ban revideált, ritkán hallható Négy régi magyar népdal, valamint az 1929-ben keletkezett Húsz magyar népdal, mely nemcsak a paraszti világ, hanem a bartóki zene kompendiuma is. Utóbbi eredetileg zongorára íródott, a zeneszerző ötöt írt át belőle zenekarra, a további tizenöt dalt Kocsis Zoltán hangszerelte.
A hangversenyen fellép Szakács Ildikó szoprán, Wiedemann Bernadett mezzoszoprán, Brickner Szabolcs tenor, Palerdi András basszus, valamint az Antal Mátyás vezette Nemzeti Énekkar; a karmesteri pódiumra Kocsis Zoltán lép.

forrás:MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com