Leánykérés koncert közben

A Sziget Fesztiválon, a Mary Popkids koncertje közben, a szakadó esőben történt a meglepetés.

MaryPopkidsA Sziget Fesztivál második hivatalos napján a programnak megfelelően 16 órakor a magyar Mary Popkids lépett színpadra. A Nagy-Szín-Pad tehetségmutató verseny nyertese a mai napon elsőként lépett fel a Sziget nagyszínpadán a brit Bastille zenekar előtt.

A magukat future pop kategóriába soroló, 2010-ben alakult, budapesti zenekar számos magas színvonalú klip és kislemez után 2014 tavaszán jelentette meg első stúdióalbumát, amely a "The Blue Inside" címet kapta. Megjelenése előtt a "Mosoly" és - főleg - a "Nightdrive" már országos ismertséget ért el. Így olyan eset állt elő, hogy bemutatkozó albumuk előtt lettek hazai sztárok. Az album egyfajta belső utazásról szól, a zenekar saját kis világáról, amelyben van kis szomorúság, kis pszichedelikus zene. Az album méltán pályázik 2014 legjobb hazai lemeze címére. Koncertjeiken, így a VOLT, és most a Szigeten is a soul, a funk, az elektronikus zene egyaránt jellemző.

A fesztiválok az utóbbi időben, s különösen idén fontos szerepet játszanak a banda életében. A tagok a zenélésen kívül koncertszervezéssel is foglalkoznak, illetve mindenkinek van a zenélésen kívül más munkája is. Szívesen zenélnek más zenészekkel, zenekarokkal is együtt. Dalaikat főleg angolul, kisebb részben magyarul éneklik. Így volt ez a Sziget fesztiválon adott koncertjükön is.

Így a fiú, aki váratlanul megkérte kedvese kezét a koncert közepén egy koncertnyi közönség szeme előtt, az is angolul történt. A lány igent mondott. Ezt követően a zenekar elénekelt egy dal részletet külön az ifjú pár tiszteletére, majd folytatták a koncertet, amely végén a "Nightdrive" is elhangzott.

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com