Lechner, az alkotó géniusz - Jubileumi kiállítás az Iparművészeti Múzeumban

Lechner, az alkotó géniusz címmel tiszteleg épületének tervezője előtt a mester halálának századik évfordulóján az Iparművészeti Múzeum (IMM) november 20-tól látogatható időszaki kiállítása.

"Már jó ideje folyamatosan érkeznek be a műtárgyak a kölcsönző intézményektől; itt a papíralapú műtárgyak előkészítése folyik, ezek elsősorban különböző Lechner-épületek tervrajzai, Lechner-portrék, de még az építész ifjúkori rajzai közül is kaptunk néhányat magántulajdonból" - mondta el az IMM restaurátorműhelyében tartott csütörtöki kicsomagoláson a tárlat projektvezetője.

imm

Jékely Zsombor beszámolója szerint a kiállítás háromféle tárgyegyüttesre épül: lesznek Lechnerhez személyesen kötődő tárgyak, de láthatók majd építészeti tervek a látványos, nagy méretű prezentációs rajzoktól kezdve a kivitelezéshez készült részletrajzokig, elég sokat kiállítanak továbbá a Lechner-épületek védjegyeinek számító kerámiadíszekből.

A több mint kétszáz eredeti műtárgyhoz igen nagy számú fotó társul, de virtuális panorámák segítségével a Lechner-épületek mai állapotát is bemutatják.

Jékely Zsombor hozzátette, hogy a tárlaton kiemelt súllyal szerepel az öt világörökségi várományos épület: az Iparművészeti Múzeum mellett a Postatakarékpénztár, a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet, a kőbányai Szent László templom, valamint a kecskeméti városháza. Ezek a legismertebb és leglátványosabb, érett kori főművek, de megismerhetőek lesznek Lechner korai, historizáló alkotásai, illetve néhány késői munkája is - jegyezte meg.

Érdekesek a mester meg nem valósult tervrajzai is, hiszen több nagy pályázat is volt, amelyet nem sikerült megnyernie, a bemutatott tervek alapján a látogató mégis elképzelheti, milyen lett volna például a Tőzsdepalota Lechner elgondolása szerint - árulta el Jékely Zsombor.

Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának Művészettörténeti Intézetével együttműködésben megrendezett, 2015. május 31-ig nyitva tartó kiállításhoz átfogó katalógus is megjelenik magyar és angol nyelven.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com