Legóból építették meg a világörökségi Hollókő ófalujának mását

Mintegy 15 ezer legókockából építették meg a világörökségi Hollókő ófaluja legismertebb részletének mását, az alkotás a Palóc Játszóházban látható.legoA Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. igazgatója az MTI-nek pénteken elmondta: új módszerekkel is fel akarják hívni a figyelmet a világörökség értékeire, megmutatva, hogy Hollókő használja az új dolgokat is.
Kelecsényi Péter úgy fogalmazott: Hollókő, az élő falu mindig megújul, most éppen legóból.

A hollókői Palóc Játszóház és a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. közös projektjében az ófalu legismertebb részletét, a fatornyos templomot és az azt körülvevő hét házacskát, utcát, kerteket készítették el. A LEG-Ófalu projektben egy 100-szor 130 centiméteres dioráma készült el, és ehhez a gyártó cég is segítséget nyújtott, mivel egyes esetekben egyedileg készítettek építőelem-darabokat.

A makettet a HUNLTC LEGO Klub képviseletében Marosvári Péter és Gazda Diána készítette több mint két hónapos munkával. A Nógrád megyei település ófaluját és táji környezetét 1987-ben vették fel az UNESCO világörökségi listájára.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com