Lehalászási ünnep a Hortobágyon

Megkezdődött az őszi lehalászás a Hortobágyi Halgazdaságban, a lehalászási ünnep megnyitóját szombaton tartották az elepi halastónál.

A kétnapos lehalászási ünneppel a termelők szeretnék felhívni a figyelmet a halfogyasztás fontosságára - hangsúlyozta Lupsán Róbert, a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. vezérigazgatója. A novemberig tartó lehalászás során mintegy 1500 tonna hal kerül a hálóba, a tavaszi lehalászással együtt összesen mintegy 2500 tonna halat emelnek ki a hortobágyi halastavakból - mondta el az MTI érdeklődésére a vezérigazgató. A kihalászott mennyiség 90 százalékát hazai piacon értékesítik, 60 százalékukat élőhalként, 40 százalékot feldolgozva - ismertette a részleteket Lupsán Róbert.
Közlése szerint a Hortobágyon nevelt halak kétharmada ponty, 20 százaléka busa, de nevelnek a halastavakban harcsát, csukát, süllőt és amurt is. Az éves mennyiség egyharmadát decemberben, a karácsonyi ünnepekhez kötődően értékesítik, a halgazdaság éves árbevétele meghaladja az egymilliárd forintot.

4370-hortobagyi-nemzeti-park-kiemelt-programjai-eves-programajanloA szombaton kezdődött kétnapos lehalászási ünnepen mintegy 300 mázsa hal kerül a halászok hálójába, a munkákat a helyszínen követhetik nyomon az érdeklődők. Az elepi tavaknál rendezett halászati kiállításon testközelből ismerhetik meg a munkák során használt eszközöket és Hortobágy vizes élőhelyeit. A két nap alatt kézműves utca, élőhal vásár, bor- és pálinkaház, csónakázás, változatos gyermekjátékok és horgászverseny biztosítanak igazi kikapcsolódást a családok számára. Vasárnap pedig országos halételfőző versenyen kóstolhatják meg a hortobágyi hal különleges ízét - tájékoztatott a halgazdaság vezérigazgatója.
forrás:MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com