Lehár Ferenc meseoperettjét mutatják be a Békéscsabai Jókai Színházban

Lehár Ferenc egy évszázada írt, Péter és Pál Lustaországban című meseoperettjét mutatják be a Békéscsabai Jókai Színházban február 27-én.Seregi Zoltán igazgató az olvasópróbán azt mondta: egy tanulságos, napjainkban különösen is aktuális történetről van szó, amelyben "jó kis szerepek vannak, a zenéje pedig nem lehet rossz, hiszen Lehár Ferenc írta". Hozzátette, egy évadban négy gyermek- és ifjúsági darabot mutatnak be, idén ez lesz a harmadik.

A rendező, Bozsó József elárulta: ilyen formában Magyarországon még nem játszották a művet, ez "lényegében egy ősbemutató lesz".

Kifejtette, a darabot több mint egy évszázada írta a fiatal Lehár Ferenc, a német nyelvű művet és a kották egy részét Nagy Ibolya primadonna találta meg, aki összefogott a komáromi Lehár Ferenc Társulat vezetőjével, a néhai operettszerző hagyatékát őrző és ápoló Klemen Teréziával. Lefordították, dramatizálták a művet, megírták a hiányzó zenerészeket, dalszövegeket, és felkérték Bozsó Józsefet, hogy rendezze meg Komáromban.

A rendező akkor döntötte el, hogy átdolgozza a művet kifejezetten a Békéscsabai Jókai Színház nagyszínpadára. Hozzáírt egy-két dalt is, a szöveget ugyanakkor némileg lerövidítette - árulta el. Bozsó József elmondta, az eredeti darab négyszereplős: a két fiú mellett az anya és az apa alakít minden figurát. A nagyszínpad adta lehetőséggel élve ő több szereplővel játssza a darabot, sőt, néhány figurát ő talált ki.

A rendező szerint a darab üzenete az, hogy olykor kiderül, ami jónak tűnt, nem feltétlenül az, és a döntéseinkért vállalni kell a felelősséget. Lustaországban például csak enni-inni és lustálkodni lehet, játszani, futkározni viszont nem. Így az ide kerülő két fiú, Péter és Pál hamar elkezdenek unatkozni.

A jelmeztervező Petrovszki Árpád elmondta, hogy a ruhák eklektikusak lesznek: a huszár és a tündérek klasszikus mesebeli öltözetben jelennek meg, a két főszereplő "kicsit színpadiassá tett" mai ruhát visel majd.

A díszletet Vacsi Dávid tervezte. A tervekről szólva a rendező elmondta, a történet egy hálószobában kezdődik, ahol a fiúk álomba szenderülnek, álmukban pedig végigjárják Lustaországot. Ott minden meseszerű lesz sok vetítéssel, hogy az előadás végére visszatérjünk a kezdeti helyszínre. A főbb szerepekben Falusi Balázs Áron, Szász Borisz, Fehér Tímea, Szabó Zoltán, Csonka Dóra, Szente Éva és maga a rendező, Bozsó József látható majd.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com