Lemondott Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója

Lemondott Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója - közölte a Nemzeti Színház hétfőn a Magyar Nemzettel.Vidnyánszky Attila vezérigazgató a péntek esti sajnálatos baleset hatására, elismerve vezérigazgatói felelősségét, lemondott a Nemzeti Színházban betöltött posztjáról. Döntéséről tájékoztatta Csák János kulturális és innovációs minisztert - áll a közleményben.
    

Pénteken a Rómeó és Júlia előadása közben balesetet szenvedett Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó, a Nemzeti Színház művészei. Azonnal kórházba szállították őket, az előadást félbeszakították. A baleset előadás közben, de a díszlet nézők által nem látható részén történt. A lap szerint a szerencsétlen esetet megelőzően Horváth Lajos Ottó tartotta kolléganőjét, Szász Júliát egy kis erkélyen. A színész állítólag váratlanul megszédült, emiatt mindketten átestek a korláton, majd több méter magasból a színpad deszkáira zuhantak. Mindkét színészt meg kellett műteni, állapotuk súlyos, de stabil és nem életveszélyes.
    

A Semmelweis Egyetem hétfőn az MTI-t arról adott tájékoztatta, hogy a két színészt végtagsérülésekkel szállították pénteken a mentők a Semmelweis Egyetem Traumatológiai Klinikájára, Szász Júliát és Horváth Lajos Ottót még aznap megműtötték. A Nemzeti Színház színészei jobban vannak, állapotuk stabil, de még nem hagyhatták el a klinikát.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com