Lengyel alkotás lett a legjobb film és Christopher Lee is díjat kapott a Londoni Filmfesztiválon

Pawel Pawlikowski Ida című lengyel holokauszt-drámája kapta a legjobb film díját a vasárnap zárult Londoni Filmfesztiválon, amelyen Christopher Lee is rangos elismerésben részesült a nemzetközi mustrát szervező Brit Filmintézettől.

_70595139_deppA 91 esztendős brit színésznek barátja, Johnny Depp nyújtotta át a tekintélyes díjat, a Brit Filmintézet tagságát. Depp jelenléte a BBC News beszámolója szerint meglepte és meghatotta Lee-t, aki könnyes szemmel mondott köszönetet az elismerésért.

Depp csodálatos emberként méltatta a színészt, aki pályája során több mint 250 filmben szerepelt, és elmonta, hogy gyermekkori álma vált valóra, amikor alkalma volt együtt szerepelni vele néhány produkcióban.

Lee emlékeit felidézve arról beszélt, hogy amikor visszatekint az elmúlt 67 évre, sok szerepe idegennek tűnik már számára, mintha más játszotta volna azokat.

A legjobb film díjával jutalmazott német-lengyel koprodukcióban készült Ida szeptemberben Torontóban a nemzetközi kritikusok FIPRESCI-díját is elnyerte. A hatvanas évek elején játszódó alkotás egy fogadalomtétel előtt álló, árván felnőtt novíciáról szól, aki megtudja, hogy valójában zsidó családból származik, és elindul, hogy felkutassa múltját.

A fesztivál Sutherland-díját, amely a legeredetibb és legizgalmasabb új felfedezettnek jár, Anthony Chen filmrendezőnek ítélték oda Ilo Ilo című munkájáért. A produkció egy szingapúri család életét mutatja be a kilencvenes évek végén.

A legjobb dokumentumfilm díját Paul-Julien Roberts My Father, My Mother and Me (Apám, anyám és én) című alkotása kapta, amely a hetvenes években alapított, és Európa legnagyobb kommunájának tartott Friedrichshof életébe nyújt betekintést.

A 12 napos londoni filmmustrát Tom Hanks kosztümös filmje, a Saving Mr. Banks című életrajzi dráma zárta, amely a Mary Poppins című zenés Disney-film születésének körülményeit meséli el.

Az Oscar-díjas amerikai sztár a filmfesztivál vendégeként egy hétvégi közönségtalálkozón a BAFTA londoni székházában három évtizedre visszanyúló színészi pályájáról is beszélt. Sikereit részben annak köszönheti, mondta, hogy általában hétköznapi hősöket alakított.

A londoni fesztiválon - nyitófilmként - egy másik munkájával, a Philips kapitány című modern kalózdrámával is szerepelt, amelyet november 7-től vetítenek a magyar mozik.
http://www.bbc.co.uk/news/entertainment-arts-24600683

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com