Leo Brouwer az I. Budapesti Nemzetközi Gitárfesztivál középpontjában - videó

Leo Brouwer kubai gitárművész, zeneszerző, karmester áll a december 4. és 6. között tartandó I. Budapesti Nemzetközi Gitárfesztivál középpontjában. A fesztiválon mesterkurzusok mellett több koncertet is rendeznek a Zeneakadémián.

Eötvös József Liszt-díjas gitárművész, a Zeneakadémia gitártanszakának vezetője, a fesztivál művészeti vezetője az MTI-nek elmondta: a rendezvényen olyan klasszikus gitárosokat és műveket szeretne bemutatni, akiket, illetve amelyeket a hazai közönség még nem ismer.

brouwer_870

Az idén először megrendezendő fesztivál középpontjában Leo Brouwer kubai gitárművész, zeneszerző, karmester áll, aki mesterkurzust tart majd, a december 6-i zárókoncerten pedig a Kosztasz Kociolisz görög gitárművésszel fellépő Anima Musicae Kamarazenekart vezényli a Zeneakadémia nagytermében.

A hangversenyen Leo Brouwer saját művei csendülnek fel, mind magyarországi bemutatóként - mondta Eötvös József.

Hozzátette: Leo Brouwer óriási megbecsülésnek örvend hazájában, de Spanyolországban is igen elismert és aktív. Műveinek csak körülbelül 10 százalékában szerepel gitár, a többi jellemzően szimfonikus vagy kórusmű - magyarázta Eötvös József, megjegyezve, hogy Brouwerre nagy hatással volt Bartók Béla, akit egyik példaképeként tisztel. A világhírű, MIDEM-díjas muzsikus az UNESCO zenei nagykövete.

December 4-én és 5-én két olyan gitáros, a spanyol Ricardo Gallén és a görög Kosztasz Kociolisz ad egy-egy szólóestet, akikkel Leo Brouwer az utóbbi évtizedekben sokat dolgozott együtt. Több művét nekik ajánlotta, és számos kompozícióját ők játszották lemezre.

Eötvös József elmondása szerint óriási az érdeklődés a fesztivál iránt, sokakat várnak külföldről is.

Kitért arra is, hogy a Budapesti Nemzetközi Gitárfesztivált a három évente tartandó Budapesti Nemzetközi Gitárversenyek közötti években szeretnék megrendezni. Az I. Budapesti Nemzetközi Gitárversenyt 2014 novemberében tartották, így idén és jövőre fesztiválra kerül sor, 2017 novemberében pedig a tervek szerint következhet a második gitárverseny - magyarázta. Hozzátette: a fesztivált minden év november-december környékén tartják, és mindig három napos lesz.

A budapesti rendezvény és a Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztivál viszonyáról elmondta: a füredi fesztivál sokrétűbb, felbukkan benne a dzsessz és a flamenco is, és a programmal kicsit a balatoni nyaralókat is igyekeznek becsalogatni, míg Budapesten rendkívül koncentrált és a klasszikus gitárra fókuszáló fesztivált tartanak.



MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com