Leslie Mandokival látható interjú az M5 kulturális csatornán hétfőn

Leslie Mandoki pályájának indulásáról, új lemezéről, valamint közéleti, politikai témákról is beszél az M5 kulturális csatorna Ez itt a kérdés című műsorában hétfőn.A csaknem egyórás interjúban a világhírű zenész, zenei rendező visszaemlékezik pályájának kezdeti időszakára, arra, hogy 1975-ben hogyan emigrált Magyarországról, majd hogyan állt talpra az akkori Nyugat-Németországban, és felidézi azt is, hogy ezt követően milyen sikerek érték a világban - mondta el Hartyányi Balázs, a csatorna kiemelt szerkesztője az MTI-nek.

    
A beszélgetésben olyan témák is szóba kerülnek, hogy mit jelentett a ma is Németországban élő zenésznek a berlini fal és annak leomlása, valamint beszélt saját hitvallásáról is, amely szerint a művésznek az a feladata, hogy tüske legyen a világ körme alatt. Hartyányi Balázs elmondta, hogy emellett a műsorban szóba kerül Leslie Mandoki legújabb, idén októberben megjelent lemeze is, amelyen Bartók-művek átdolgozásai is szerepelnek. Ennek kapcsán olyan érdekes témákat is érint, hogy az albumon közreműködő világsztároknak - mások mellett a gitáros Al Di Meolának, a billentyűs Cory Henrynek, a fuvolás Ian Andersonnak, a trombitás Randy Breckernek és az énekesek közül Bobby Kimballnak (ex-Toto), Chris Thompsonnak (Manfred Mann's Earth Band) - mit jelent Bartók zenéje.
    

A vezető szerkesztő hozzátette: az Ez itt a kérdés című műsorban a nemzetközi hírű zenész, zenei rendező politikai, közéleti kérdésekről is beszél, az interjúban elmondja véleményét a magyarországi közállapotokról, valamint az Európában zajló folyamatokról is. A Leslie Mandokival készített interjút hétfőn 21 órától láthatják a nézők az M5 kulturális csatornán. A portébeszélgetést követően az M5 kulturális csatornán lesz a magyarországi premierje a Németországban néhány hete bemutatott Hungarian Pictures című filmnek, amely Leslie Mandoki és zenésztársai főszereplésével készült.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com