Lezárult a Tamási Áron-emlékév

Irodalmi vetélkedőt, illusztrációs pályázatot, prózamondó versenyt is szerveztek többek közt a 125 éve született székely író, Tamási Áron tiszteletére a december végén lezárult emlékévben.A. Szabó Magda, a Tamási Áron Közhasznú Alapítvány elnöke és Hadnagy Jolán, a farkaslaki Tamási Áron Művelődési Egyesület vezetője főszervezésében, a Magyarság Házával közösen bonyolította le az emlékévet, amelyben egyik legfontosabb feladatuknak azt tartották, hogy a fiatalok bevonják a programokba - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.
    

Az év első felében irodalmi vetélkedőt, illusztrációs pályázatot, telefonos prózamondó versenyt is hirdettek a világ bármely pontján élő magyarok számára, amelyre Erdélytől Kanadáig számos pályamű érkezett. A Nemzeti Színházban január 22-én Tamási Áron darabjaiból adtak elő jeleneteket fiatalok az Ádámok és Évák ünnepén. Ezek közül a legjobbakat Gyulán is vendégül látták a Tamási Áron-napokon. A teátrum továbbá a színháztörténeti vetélkedőt is Tamási Áron emlékének szentelte, de megszületett a Tündöklő Jeromos előadása is a Gyulai Várszínházzal együttműködve. A színház az emlékévet a Vitéz lélek előadásával zárta. Ez volt a Vidnyánszky Attila vezetésével indult első évad első bemutatója még 2013-ban a Nemzeti Színházban.
    

Az író egykori iskolájában, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumban az emlékévnek köszönhetően éledt fel újra a diákszínjátszás, de a szervezők megvalósítottak egy kerítéskiállítást is a Magyar Művészeti Akadémiával közösen, amelyet az Andrássy úton láthattak az érdeklődők december közepéig. A tablók másolatai bejárták a Kárpát-medencét, bemutatkoztak Csíksomlyón, Tusványoson, a csíkcsomortáni verstáborban, Ausztriában, a Délvidéken és Székelyudvarhelyen is, valamint az író szülőfalujában, Farkaslakán.
    

A gyulai fesztiválon öt előadás mutatkozott be az író műveiből. Ősszel öt újabb színházi bemutató is megszületetett, több a határon túl, közülük egy Kolozsváron, ahová Tamási Áron annak idején az első drámáját küldte. Kilyén Ilka színművésznő és lánya, Ritziu Ilka-Krisztina létrehoztak egy előadást Tündökletes világ címmel, amely az író gyermekkoráról szól. Kincses Elemér rendezésében ez a kamaraprodukció útnak indult a diaszpóra magyarságához és eddig nyolc helyen játszották a világban, Svédországtól Amerikáig.
    

Szeptemberben születésnapi ünnepséget is rendeztek Farkaslakán a szülőháznál, készült egy kuriózumokat tartalmazó Tamási-emlékszám a Hitel folyóiratban és megszületett több mint nyolcvan év után az Ábel-trilógia új, illusztrált kiadása is Szilágyi Varga Zoltán grafikáival.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel újcirkusz társulat Solus Amor című legújabb előadása, amelyet csütörtökön mutatnak be Művészetek Palotájában Budapesten.

http://ujhazak.com