Lézershow és hajófelvoulás is színesíti a váci vigalom programjait

Koncertek, kiállítások, lézershow és lampionos hajófelvonulás is színesíti a XXIV. Váci Világi Vigalom programjait július 22. és 24.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

között.
lezerkutatasA négy színpadon zajló eseményeken kívül 8 templomi koncertet, 17 kísérőprogramot, valamint 22 állandó és időszaki kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők - közölte a Madách Imre Művelődési Központ az MTI-vel.
A rendezvénysorozat a Székesegyház óratornyából, a Váci Ifjúsági Fúvószenekar rézfúvósainak közreműködésével reneszánsz és barokk fanfárok hangjával kezdődik, majd Händel művek csendülnek fel a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar és a Vox Humana Énekkar előadásában, Sándor Bence vezényletével.

Ezt követően hagyományőrző felvonulás indul a Konstantin térről Ónodi Béla vezetésével a térség néptánccsoportjaival, amelyet a nézőkkel tartott közös össztánc zár a főtéren. A Duna-parti és a főtéri színpadon pénteken a Takács Tamás Blues Band, a Revue zenekar és a Wellhello lép színpadra.

Szombaton a Papp-Sárdy N.B.B. és az Ismerős Arcok zenél, valamint Révész Sándor és Závodi János adja elő a Piramis együttes dalait. Másnap Varga Miklós és a Band, Pálinkás Gergely és zenekara, valamint a Hooligans szórakoztatja a közönséget.

A rendezvényen fellép mások mellett a Katáng, Gubás Gabi, a The Early Sundayz és a Fugato Orchestra, valamint helyi alkotók, művészeti csoportok és zenészek. A VácMyLife színpadon többek között az Acoustic Rock Jam, a Rocken Dogs hard-rock banda, a hip-hop stílust képviselő Bloo Blasco és a verőcei DJ Span ad koncertet.

A városban található galériák a vigalom ideje alatt vagy azt megelőzően nyitják tárlataikat, így az állandó gyűjtemények mellett számos alkotóművészeti kiállítás várja az érdeklődőket. A hétvégén két látványos eseményt is megtekinthetnek az érdeklődők: péntek este animációs lézershowt mutat be a Lasershow6, másnap lampionos hajófelvonulás lesz, melyre július 20-ig lehet jelentkezni a műsorfüzetben megadott telefonszámon.

A gyerekműsorok és kézműves foglalkozások mellett gyermekudvar, népi fakörhinta, játékok palotája és játékpark is várja a családokat a Görög templom udvarán.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com