Ligeti Dávid történész kapta az idei Bezerédj-díjat

 Ligeti Dávid, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos főmunkatársa kapta az idei Bezerédj-díjat - közölte az intézet az MTI-vel csütörtökön.Ligeti Dávid korosztályának egyik legtehetségesebb historikusaként az Osztrák-Magyar Monarchia, valamint az első világháború had- és politikatörténetét kutatja. Az utóbbi években számos tanulmánya látott napvilágot a Magyarországi Tanácsköztársaságról, valamint a trianoni békediktátum létrejöttének körülményeiről és hatásáról is - írja a közlemény.     


Az 1993-ban létrehozott Bezerédj-díj a magyar művészeti és tudományos élet fiatal kiválóságait ismeri el. Alapítója, Bezerédj Zoltán (1922-2008), Kölnben élő, magyar származású író 1992-1993-ban ajánlotta fel a magyar kultúra javára magánvagyonát, amelyet az emigráció évei alatt munkájából tett félre. A díjat a Bezerédj Alapítvány kezeli, a díj kuratóriumának elnöke Bezerédi Zoltán színész, tagja Prőhle Gergely, Koncz Erika, Bársonyné Daróczi Ágnes, Diószegi László és Szakály Sándor.     


Az ösztöndíj és elismerés mellett a díjazottak minden évben egy Péter Ágnes által tervezett bronzérmét és oklevelet kapnak. Az elismerés korábbi díjazottjai között van Kobzos Kis Tamás népzenész, Pálffy Géza és Szabó Péter történészek, Tolnai Ottó költő, Szegő János szerkesztő-író és Jordán Adél színésznő is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com