Liliom - Júniusi bemutató a Thália Színházban

Molnár Ferenc Liliom című darabját tűzi műsorra a Thália Színház Béres Attila rendezésében; a produkciót Csányi Sándorral a címszerepben, Udvaros Dorottya és Schell Judit szereplésével mutatják be június 14-én.

udUdvaros Dorottya az előadásról tartott hétfői sajtótájékoztatón elmondta: nem először dolgozik együtt Béres Attilával, rendezésében dolgozott Pécsen a Nem félünk a farkastól című előadásban, amelyet nagyon szeretett játszani. "Remélem, hogy ugyanolyan, vagy még nagyobb sikerünk lesz, mert a feltételek adottak" - mondta a színésznő, aki vendégként játssza Muskátné szerepét Molnár Ferenc 1909-es darabjában.

Udvaros Dorottya kiemelte: soha nem játszott még Molnár Ferenc-darabban.

"Én nem tudom, hogy hogy történt ez, de már kezdtem szomorúan le is mondani erről, és akkor egyszer csak megjött ez a felkérés" - idézte fel.
A szerepformálás nehézségeiről szólva kiemelte: sok Liliom-előadásra emlékezhetünk, remek alakításokra, az a feladatuk, hogy megkeressék a belőlük fakadó változatot, és azt, hogy ez a romantikus történet hogyan szólalhat meg ma.

Béres Attila elmondta: amikor együtt jártak az egyetemre Csányi Sándorral, akkor kezdtek beszélgetni a darabról, arról, hogy miért fontos számukra, és most 17 év után valósulhat meg, amiről közösen gondolkoztak. Hozzátette, hogy azóta is az foglalkoztatja, ami a történetben örökérvényű: az a létezés, ahogy Julika és Liliom kitart egymás mellett.

Csányi Sándor arról beszélt, hogy számára a világirodalom legszebb története a Liliom, amely két emberről szól, akik összetartoznak, a halálukon túl is, de egyik se képes arra, hogy azt mondja a másiknak, szeretlek. A színész elárulta, hogy mindig is szerepálma volt a Liliom. A szerepet már eljátszhatta Lukáts Andor rendezésében a színművészeti egyetemen, Schilling Árpád rendezésében pedig korábban a darab több figuráját alakította a színművészetin, majd a Krétakörben Ficsúr szerepét játszotta.

Schell Judit elmondta: a szerző szerint ugyan Julika 18 éves, ám a rendező úgy döntött, hogy ő játssza el. Felidézte: ő is sokat foglalkozott a szereppel főiskolás korában, és voltak félelmei mostani megformálásával kapcsolatban, ám ahogy újra elolvasta a darabot és elkezdődtek a próbák, rájött, hogy Julika ugyanolyan kortalan, mint a Liliom. A Julika szájából elhangzó mondatok, az a tartás, méltóság, amelyet képvisel, egy mai 18 évesre nem jellemző, sokkal érettebb, letisztultabb gondolkodású nőre utal.

A darabban Csányi Sándor, Schell Judit és Udvaros Dorottya mellett Molnár Piroska, Fodor Annamária, Vida Péter, Pindroch Csaba, Hunyadkürti István, Molnár Gusztáv, Mózes András és Bánovits Vivianne játszik. Az előadás dramaturgja Ari-Nagy Barbara, a díszletet Horesnyi Balázs, a jelmezt Pilinyi Márta tervezte.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com