Londonból érkezett Budapestre Rembrandt egyik főműve

Kicsomagolták Rembrandt A festő önarcképe harmincnégy éves korában című, több mint 25 milliárd forintra biztosított festményét pénteken a Szépművészeti Múzeumban; a londoni National Galleryből érkezett alkotás a Rembrandt és a holland arany évszázad című kiállításon lesz látható október 31-étől.

"Nagy ünnep, hogy egy ilyen léptékű holland kiállítást tudunk megnyitni, amilyen korábban még soha nem volt Magyarországon. Húsz Rembrandt-kép találkozik a Szépművészetiben, és nem is akármilyenek: ez az anyag teljes keresztmetszetet ad a legelső, 17 évesen festett képtől az érett kori munkákon át az utolsó önarcképig" - mondta el a kicsomagolás során az MTI-nek a múzeum főigazgatója.

Download (1)

Baán László hangsúlyozta, hogy a Szépművészeti Múzeum egyik legjelentősebb gyűjteményi egysége a holland kollekció, ebből az időszakból, a holland "arany évszázadból", vagyis a 17.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

század mestereitől mintegy 500 festménnyel rendelkeznek, és ezzel a Szépművészeti Európában Hollandián kívül az öt legjelentősebb gyűjtemény közé tartozik.

"Fájó hiány ugyanakkor, hogy a két legnagyobb mestertől, Rembrandttól és Vermeertől nem rendelkezünk festménnyel, hiszen a korábban Rembrandtnak tulajdonított képeinket ma már nem az ő munkájaként azonosítjuk" - jegyezte meg a főigazgató, aki felhívta a figyelmet a Budapestre érkezett három Vermeer-kép jelentőségére is, kiemelve, hogy Az asztronómus festőjének eddig még soha nem járt munkája Magyarországon.

A londoni National Galleryből pénteken megérkezett önportré Rembrandt karrierjének csúcsa felé keletkezett; a holland mester Tizianót idéző testtartásban a nagy velencei festő korának ruháiban örökítette meg magát, tisztelegve elődje előtt, ugyanakkor bemutatva járatosságát a múlt művészetében. Az olajfestménynek 65 millió font (25,4 milliárd forint) a biztosítási értéke, de ennél a műtárgypiacon ez a munka jóval többet érne - emlékeztetett Baán László.

Mint a főigazgató elárulta, a kiállításra érkezett anyag biztosítási összértéke - a Szépművészeti igen gazdag németalföldi gyűjteményéből válogatott 48 alkotás nélkül is - meghaladja az 1 milliárd eurót. Mintegy ötven európai és amerikai köz- és magángyűjteményből kölcsönöztek képeket, olyan jelentős intézményektől, mint az amszterdami Rijksmuseum, a párizsi Louvre, a firenzei Uffizi, a madridi Prado, a stockholmi Nationalmuseum, a Los Angeles-i Getty Museum vagy a New York-i Metropolitan.

Download (2)

Baán László szerint ez az anyag nemcsak a magyar, de a külföldi közönséget is Budapestre vonzza majd, a főigazgató így a tavalyi, Caravaggiótól Canalettóig című olasz barokk tárlathoz hasonló látogatottságra számít.

Ugyanaz a kor mutatkozik be, mint a Caravaggio-kiállításon, de egy másik világ: a függetlenségét frissen elnyert, erős és gazdag polgársággal rendelkező, 17. századi Hollandia festészetének minden jelentős mestere és műfaja megismerhető lesz a Szépművészeti 2015. február 15-ig látogatható tárlatán - mondta el az MTI-nek a főigazgató.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com