Lovarda tavasz Debrecenben

Lovarda tavasz címmel három hónapig tartó kulturális programsorozatot kínál az idén a debreceni Campus Kft. - jelentette be Miklósvölgyi Péter, a cég ügyvezetője csütörtökön sajtótájékoztatón.

deA Debreceni Egyetem (DE) Kassai úti campusában lévő Lovardában látványos koncertekre, érdekes előadásokra és ismételten színházi előadásokra várják nemcsak az egyetemistákat, hanem a Debrecenben és a régióban élő érdeklődőket is - tette hozzá az igazgató.

Porkoláb Gyöngyi, a Campus Kft.

PR és marketing menedzsere elmondta: az évekkel ezelőtt sikeres színházi sorozat Lovarda Pódium néven elevenedik újjá az idén.

A Lovarda nem a Csokonai Nemzeti Színházzal akar versenyezni, de egy kulturális rést megtalálva szeretne otthont adni a könnyedebb, vidámabb, szórakoztató műfajoknak - magyarázta Porkoláb Gyöngyi, a színházi program szervezője.
Első alkalommal, március 28-án a Fogi Színház-Budapesti Bulvárszínház mutatja be Marc Camoletti Négy férfi gatyában című vígjátékát - közölte a szervező hozzátéve, hogy májusban ugyanez a társulat a Szeretem a feleségem című darabot játssza a Lovardában.

Porkoláb Gyöngyi tájékoztatása szerint e két színházi bemutatóval tesztelik a Lovardát, mint színházi bemutatóhelyet, s a tapasztalatok alapján szeptembertől 5-6 bemutatóból álló bérletsorozatot is meghirdetnek.

Karácsony környékén pedig az operett kedvelőinek is rendeznek előadást a debreceni Lovardában - tette hozzá Porkoláb Gyöngyi.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com