Ma kezdődik a Deszka Fesztivál Debrecenben

Ünnepélyes megnyitóval kedden délután kezdődik Debrecenben a Deszka Fesztivál, a kortárs magyar dráma ünnepe, amelyet 16. alkalommal rendeznek meg - közölték a szervezők az MTI-vel.Korábbi tájékoztatásuk szerint a kortárs magyar dráma egyik legfontosabb seregszemléjén a 2025 szeptemberéig bemutatott legfrissebb magyar nyelvű színházi alkotásokból válogatott programot láthat a közönség Debrecenben a kőszínházi, független és határon túli műhelyek egyenrangú részvételével.

A rendezvény hat napja alatt 18 előadást tekinthetnek meg az érdeklődők a Csokonai Nemzeti Színházban és a Vojtina Bábszínházban, a kínálatban felnőtt, ifjúsági és gyermekprodukciók egyaránt szerepelnek.

Ott lesz a fesztiválon mások mellett a Katona József Színház, a Miskolci Nemzeti Színház, a Szkéné Színház, a 6SZÍN, a Dante Casino és az Exit Generáció, míg a határon túli magyar színházakat a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház képviseli.

Házigazdaként a debreceni Csokonai Nemzeti Színház két előadással - Portugál és Nem akarok felnőni - mutatkozik be. A fiatalabb korosztálynak ezúttal is megrendezik a görDeszka-programot, amelynek során a Vojtina Bábszínház, a Budapest Bábszínház, a Mesebolt és a Ciróka Bábszínház, valamint több ifjúsági társulat tart előadást "a kapcsolatok, a kamaszlét és a felnőtté válás kérdéseiről" kortárs szemlélettel - írták közleményükben a szervezők.

A Deszka Fesztivál programjában ezúttal is lesznek szakmai beszélgetések, könyvbemutatók, közönségtalálkozók, koncertet ad a Csokonai Színészzenekar, és külön beszélgetést rendeznek ifj. Vidnyánszky Attila rendezővel, a fesztivál díszvendégével. A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói vizsgaelőadásukkal vesznek részt a rendezvényen - ismetették.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com