Ma vesznek végső búcsút Fellner Andrea zenei szerkesztőtől

A 75 évesen Torontóban augusztus 22-én elhunyt Fellner Andrea rádiós és televíziós szerkesztőtől ma délelőtt vesznek végső búcsút a Farkasréti temető Makovecz-termében.

304125_258194310869071_3338150_nOlyan emlékezetes televíziós zenei műsorok fűződtek nevéhez, mint az Interfórum, amely tehetséges fiatal muzsikusok sokaságának segített elindulni a pályán. Ott volt a páratlan sikerű nemzetközi televíziós karmesterverseny bölcsőjénél.

Budapesten született 1938. november elsején, szülei operaénekesek voltak, és ő is annak készült. Néhány év után zenei szerkesztőként kezdett dolgozni a Magyar Rádió zenei osztályán. Ezt a munkáját 1972-től a Magyar Televízió zenei osztályán folytatta. Szenvedélyes újító és ismeretterjesztő volt, nem csupán az Interfórumot és a karmesterversenyt kezdeményezte, hanem sok más érdekes műsorsorozatot is, például a TV zenei klubot vagy a Bartók munkásságát bemutató sorozatot is.

1980-ban Kanadába költözött, ahol más telekommunkációs területen próbált újítani saját film- és videostúdiójában. 1992-ben Budapesten is létrehozott egy vállalkozást, amelyben észak-amerikai tapasztalatait hasznosította. Itthon forgatott alkotásai közül kiemelkedik a Budapesti Fesztiválzenekar alapításának 25. évfordulójára készült összeállítás.

Sok éven át szerkesztette a Budapesti Tavaszi Fesztivál látványos imázsfilmjeit. Élete végéig szenvedélyesen szerette a tehetséges embereket és művészeket. A Fellner Andrea szerkesztő-producer és Vecsernyés János producer-rendező alkotópáros az elmúlt harminc év alatt forgatott filmjeiből jelentős műveket adományozott a köztévé archívumának.

A több mint százezer percnyi felvétel között szerepelnek interjúk többek közt Tony Curtisszel, Puskás Ferenccel, portréfilmek mások mellett Kocsis Zoltánról, Varga Imréről, Szász Endréről vagy Fenyves Loránd hegedűművészről, továbbá koncertfelvételek, balettfilmek.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com