Macbethet fogja alakítani Daniel Craig a Broadwayn

James Bondról William Shakespeare-re vált Daniel Craig, az 53 éves brit színész Macbethet fogja alakítani tavasszal a Broadwayn - adta hírül a The New York Times című amerikai napilap honlapja.A mozirajongók számára inkább filmszerepeiről híres Craig kiváló színpadi színész, a Broadwayn két színműben is játszott, 2013-ban Harold Pinter Árulás című darabjában és Keith Huff A Steady Rain (állandó eső) című művében. Egy Off Broadway produkcióban 2016-ban Jágót is alakította Shakespeare Othello című drámájában, amelynek címszerepében David Oyelowo volt látható. Az amerikai napilap kritikusa akkor "igazán nagyszerűként" méltatta Craig játékát.
    

A Macbethben Ruth Negga fogja alakítani Lady Macbethet. A Broadway előadás vezető producere Barbara Broccoli lesz, aki régóta dolgozik együtt Craiggel, hiszen fivérével ő volt számos Bond-film producere valamint a Keith Huff-darab társproducere is. Broccoli elmondta, hogy évek óta beszélgetnek Craiggel a Macbethről, azóta, hogy a színész érdeklődést mutatott a szerep iránt.
    

Mind Broccoli, mind Craig fontosnak tartja, hogy ebben az évadban vigyék színre a drámát, mivel a Broadwaynek talpra kell állni a koronavírus-világjárvány miatti hosszas lezárás után.  "Borzasztó 18 hónap volt mindenki számára, különösen a színházaknak okozott hatalmas károkat" - hangoztatta Broccoli. Craig vissza akar térni, színpadon akar állni és arra bátorítani az embereket, hogy térjenek vissza a Broadwayra, ami nemcsak kulturális hanem közösségi szempontból is fontos mindenki számára" - tette hozzá.
    

A Macbethet 15 héten át játsszák, az első előadás március 29-én lesz, a bemutató április 28-án a Lyceum Színházban. Sam Gold rendezi a drámát, aki az Off Broadway Othellóját is színpadra vitte Craiggel, és aki 2019-ben a Lear királyt rendezte a Broadwayn. A Broadway internetes adatbázisa szerint eddig 47-szer vitték színre a Shakespeare-drámát, legutóbb 2013-ban Ethan Hawke és Anne-Marie Duff főszereplésével.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com