Madáchra és Móriczra is emlékeznek Nógrád megyében

Balassagyarmaton Madách Imrére, Salgótarjánban Móricz Zsigmondra is emlékeznek Nógrád megyében a magyar kultúra napja alkalmából szervezett rendezvényeken.madáchBalassagyarmaton a Palóc Múzeum lapidáriumában Jankovics Marcell filmalkotása alapján Steinmacher Kornélia tart ismeretterjesztő előadást Az ember tragédiája - hagyomány és újítás címmel január 21-én, csütörtökön.
Salgótarjánban Móricz Zsigmond civil kezdeményezésre felújított emléktáblájának újraavatását tartják pénteken, a magyar dráma napján.

Az író legkisebb lánya, Lili az 1925/26-os tanévben a városi Chorin Ferenc Reálgimnáziumban tanult. Látogatásai alkalmával Móricz a feljegyzések szerint beszélgetésekkel, kártyacsatákkal fűszerezett, kellemes estéket töltött az Acélgyári Olvasóegylet Kaszinójában is. A Kohász Művelődési Ház falán 1968-ban elhelyezett emléktáblát a salgótarjáni Gáspár István Gábor író-újságíró kezdeményezésére újították fel.

Salgótarjánban január 27-én rendeznek díszünnepséget a várossá válás 94. évfordulója, a magyar kultúra napja és a József Attila Művelődési Központ 50 éves jubileuma alkalmából. Ekkor adják át a városi kitüntető címeket és díjakat. A díszünnepség előtt a városalapító polgármester, Förster Kálmán szobrát koszorúzzák meg.

A rétsági városi művelődési központban január 21-én tartják Karaffa Gyula: Tartozásaim gyűlnek című könyvének bemutatóját.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com