Madárkarácsony a Sóstói-erdőben

Madárkarácsonyra és madáretető-szépségversenyre várja az érdeklődőket szombaton a nyíregyházi Sóstói-erdőbe az E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület.

Az erdei tornapályán még 2011-ben, az adományokból és az egyszázalékos adófelajánlásokból felállított, a madarak tömegeit vonzó óriás madáretető nagy sikere bizonyította, hogy az erdőjárókat különösen érdekli, mit lehet tenni a nálunk telelő madarak érdekében, az egyesület pedig ehhez szeretne segítséget nyújtani - közölte Szigetvári Csaba programvezető kedden az MTI-vel.

madár2A tíz órakor kezdődő eseményen a többi között a madárkalács készítésével ismerkedhetnek meg az érdeklődők, emellett lesz erdei finomságkóstoló, amelyen a vackorlekvárt, a vadalmaszörpöt, a vadalmát és a vadkörtepálinkát ízlelhetik meg a megjelentek. A téli erdő madárvilágának bemutatása mellett a természetes téli madáreleségeket mutatják be a szakemberek, és rendeznek madáretető szépségversenyt- és bemutatót is. A szépségversenyhez az otthon elkészített madáretetőket várják a szervezők, a legötletesebbeket pedig a Sóstói-erdő társasjáték egy példányával jutalmazza majd az egyesület.

Szigetvári Csaba hozzátette, a madárkalács- és a madáretető-készítéshez szükséges alapvető anyagokat az E-misszió biztosítja, de a finomabb, tartalmasabb és változatosabb madárcsemege érdekében mindenkit arra kérnek, hogy aki tud, hozzon magával faggyút, hájat, nyers, olajos és apró szemes magokat, aszalt gyümölcsöket és süteményformát. Az egyesület emellett továbbra is várja a nagyobb mennyiségű napraforgómag-felajánlásokat az óriás madáretető üzemeltetéséhez.
forrás:MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com