MagdaFesztet rendeznek Szabó Magda emlékére Debrecenben

Szabó Magda születésének 100. évfordulója alkalmából MagdaFeszt címmel rendez fesztivált a debreceni Csokonai Színház október 2. és 10.

között; a fesztiválon a debreceni író műveiből készült vagy általuk inspirált produkciókat láthat a közönség - közölte a színház sajtóreferense kedden az MTI-vel.
Vajland Judit közleménye szerint a fesztivállal Szabó Magda munkásságának ünneplése mellett hagyományt is szeretnének teremteni: a jövőben olyan női alkotókat állítanak majd a középpontba, akik hasonlóképpen egyedülálló, ám kevésbé hallható hangjai a jelen vagy a múlt színházművészetének.

    
A Csokonai Színház két korábbi, nagy sikerrel játszott előadását, a Régimódi történetet és Az ajtót is felújítja, de két ősbemutatóval is készül a MagdaFesztre: Szüts Apor A hallei kirurgus című kortárs operája Szabó Magda azonos című rádiójátéka alapján íródott (rendező: Gemza Péter), a Ha álom az élet című előadás pedig, amelynek a rendezője a francia Adélaide Pralon, a híres francia írónő, George Sand életének és művészetének motívumaiból táplálkozik.
    

Miklósa Erika énekesnő Szirtes Edina Mókus hegedűművésszel és a Csokonai Színház énekkarának közreműködésével ad koncertet október 10-én este 8 órától. Elviszi Debrecenbe a Mosonyi Aliz meséjéből készült Az öreg kisasszony autósmeséi című gyermekelőadását Takács Katalin, illetve az E-Mancik Színházi Manufaktúra a Verslábak neccharisnyában című, kortárs női költők műveiből összeállított produkciója is látható lesz.
    

A Budapesti Operettszínház az Abigél adaptációjával érkezik a Csokonai Színházba. Az előadást három alkalommal (október 7-én, 8-án és 9-én) láthatja a közönség. Szabó Magdát, a lírikust állítja középpontba a Gózon Gyula Kamaraszínház Agyigó című produkciója. Az Agyigó a fesztivál utolsó napján, október 10-én tekinthető meg a Horváth Árpád Stúdiószínházban.
    

A fesztivál ideje alatt Tisztuló horizont címmel álló- és mozgókép-installáció tekinthető meg a színházban, emellett beszélgetésen mutatják be az Alföld folyóirat Szabó Magdára emlékező írásait, illetve tematikus szabadulószobával is várják az érdeklődőket. Az I. MagdaFeszt megnyitó ünnepségét október 2-án este tartják a Csokonai Színházban, századik születésnapján, október 5-én pedig díszelőadáson mutatják be Szabó Magda Régimódi történet című színművét.


A darabot Szabó Magda legkedvesebb debreceni színész-rendezője, Csikos Sándor állítja színpadra, a főbb szerepeket Kubik Anna, Sárközi-Nagy Ilona és Garay Nagy Tamás alakítják.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com