Magyar borok bemutatásával nyílt meg a munkácsi vár Rákóczi pincéje

Varga Béla, az MTI tudósítója jelenti: Öt magyarországi borvidék borainak a bemutatásával nyitották meg ünnepélyes keretek közt pénteken Munkácson a vár II. Rákóczi Ferencről elnevezett borpincéjét.Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy a munkácsi vár az egész régió történelmét szimbolizálja múltjával, történelmi légkörével, amely nemcsak a magyarokhoz, hanem a Kárpátalján élő többi néphez, nemzetiséghez is köthető. Ez a régió közös hazája magyaroknak, ukránoknak, ruszinoknak, románoknak, szlovákoknak, akik az elmúlt évszázadokban telepedtek meg itt - tette hozzá.



"Nekünk magyaroknak pedig a kezdetet jelenti, hiszen honfoglaló őseink a Kárpátokon átkelve először itt pihentek meg a környező hegyek, dombok alatt" - fogalmazott. Innen indult a történelmünk, de volt olyan időszak, amikor ide visszaszorulva innen tudtunk visszakapaszkodni - emlékeztetett. Az államtitkár kifejtette, hogy a magyar kormány ezért is fontosnak tartja a munkácsi vár felújítását és Kárpátalja megerősítését. Hozzáfűzte: a magyar kormány jelentős támogatást nyújt az oktatás, az egészségügy és a szociálpolitika terén, de az utóbbi két évben különös figyelmet fordít Kárpátalja gazdasági megerősítésére is.


"Ezért indítottuk el kárpátaljai szereplőkkel közösen az Egán Ede Gazdaságfejlesztési Programot, amely nagyon jó ütemben zajlik, jelenleg félidejénél tart és remélhetőleg elő fogja segíteni a helyben maradást, hogy az embereknek ne kelljen más vidékeken munkát keresniük" - fogalmazott. Jelezte, a magyar kormány nemcsak a kárpátaljai magyarok támogatására fektet nagy hangsúlyt, hanem a többségi nemzethez tartozók megsegítésére is különböző támogatási programokkal, a többi között például ukrán gyermekek magyarországi üdültetésével.


Potápi Árpád János utalva arra, hogy az italok mind a magyar, mind az ukrán nép kultúrájának fontos részét képezik, nagy jelentőségűnek nevezte a magyarországi borok munkácsi bemutatkozását kárpátaljai gazdasági, politikai vezetők előtt. Elmondta, hogy a Rákóczi-pincében öt borvidék - Mátraalja, Kunság, Eger, Szekszárd és Tokaj - nedűi kóstolhatók meg.


Beszédében Andrij Baloga, Munkács polgármestere örömteli eseménynek mondta a vár Rákóczi pincéjének felújítását és nagyközönség előtti megnyitását, ami szerinte fontos állomása a történelmi erődítmény életre keltésének. Kiemelte, hogy a munkácsi vár felújítása, egykori pompájának visszaállítása másfél évtizede, ha változó ütemben is, megszakítás nélkül folyik. Örvendetesnek nevezte, hogy a borpince megnyitása magyarországi vendégekkel közösen történik, mert - mint fogalmazott - a közös történelem összeköt bennünket, s nemcsak a vár, hanem az egész régió története is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com