Magyar diákok is szavaznak a Fiatal Közönség Díjáról

A Magyar Nemzeti Filmalap szervezésében 40 fővárosi diák első alkalommal szavazhat az Európai Filmakadémia Fiatal Közönség Díjáról (Young Audience Award) vasárnap a budapesti Tabán moziban.

mnfMagyarország első ízben csatlakozott a fiatal mozinézőknek szervezett közös filmnézéshez és szavazáshoz, amely során tizenhét városban, köztük Londonban, Barcelonában, Erfurtban, Tbilisziben és Tel-Avivban párhuzamos zajlanak a vetítések.

A Veres Pálné Gimnázium és a Városligeti Általános iskola felsőtagozatos diákjai három, díjra jelölt filmet néztek meg vasárnap a Tabán moziban. A szakmai zsűri döntése alapján idén a dán MGP küldetés (The Contest), a holland Bűnbánat (Regret!), valamint a német A menedék (Ostwind) című, 12 és 14 év közötti korosztálynak szóló alkotásokra voksolhatnak a fiatalok.

Andrew G. Vajna, a Magyar Nemzeti Filmalap vezetője az MTI-nek elmondta: azért csatlakoztak a rangos eseményhez, hogy egyrészt megszólítsák és elérjék a fiatal közönséget, másrészt ösztönözzék őket abban, hogy moziba járjanak. A kritikus látásmód pedig segíti a fiatal generációt abban, hogy tudatos filmfogyasztókká váljanak - mondta.

"A magyar gyerekek nemcsak elmondják véleményüket, hanem megtudják azt is, hogy más országokban, más gyerekek miként látják ugyanazokat a filmeket" - tette hozzá.

A kormánybiztos rámutatott: a filmgyártóknak ismerniük kell a fiatalok igényeit ahhoz, hogy olyan filmeket állítsanak elő, amelyeknek lesz közönsége.

A vetítések után, a látott filmekről Lovas Balázs forgatókönyvíró, Bollók Csaba filmrendező és Csere Ágnes színész beszélgetett a fiatalokkal.

Este élő közvetítéssel kapcsolódik össze a 17 város közönsége a németországi Erfurtban rendezett gálaműsor helyszínével. Minden városban a gyerekek elmondják véleményüket az általuk kiválasztott legjobb filmről. Majd a szavazatok összesítése után derül ki, hogy ki kapja 2014-ben a legjobb európai filmet illető Fiatal Közönség Díját (Young Audience Award).

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com