Magyar filmeket is vetítenek a XIII. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon

Magyar filmeket is vetítenek a XIII. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), amelyen az idén elhunyt Jancsó Miklósról emlékeznek meg.

tiffA május 30. és június 8. között sorra kerülő fesztivál az idén új helyszíneken is jelentkezik, így egyebek mellett a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem új kolozsvári épületében is lesznek rendezvények.

Zágoni Bálint, a fesztivál magyar programjának felelőse az MTI-nek pénteken elmondta: Szász Jánosnak A nagy füzet című alkotását vetítik le, és ez lesz a magyar program fénypontja, hiszen a rendező személyesen is részt vesz a vetítésen.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szász János a TIFF zsűrijének is tagja lesz az idén.

A fesztiválon megtekinthető Bodzsár Márk Isteni műszak című első játékfilmje, amely számos nemzetközi fesztiválon szerepelt már. A magyar filmtermés legújabb alkotásai közül a szervezők műsorra tűzték Kovács Kristófnak a Besence Open című dokumentumfilmjét is.

A fesztivál keretében az idén elhunyt Jancsó Miklósra emlékeznek, és levetítik a Még kér a nép című filmjét, amellyel a magyar alkotó 1972-ben elnyerte a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál legjobb rendezés díját.

A szervezők Makk Károly Bolondos vakáció című magyar-román koprodukcióját is kiemelt eseményként kezelik - mondta Zágoni Bálint. Az 1968-ban készült filmet a Kolozsvárhoz közeli Bonchidán (Bontida) vetítik le, és a szervezők meghívták az eseményre a film színészeit, akik közül - reményeik szerint - minél többen jelen lesznek.

Az idén július 2. és 6. között kerül sor a TIFF szeredára, így a székelyföldi Csíkszerdában is bemutatják a fesztivál filmjeinek egy részét, majd szeptember 26. és 28. között kerül sor a fesztivál őszi, marosvásárhelyi kiadására.

A kolozsvári Tiffen 55 ország 217 játék- és rövidfilmjét láthatja a közönség. Az idei fesztiválon Debra Winger amerikai színésznő és Krzysztof Zanussi lengyel filmrendező kap életműdíjat. Nicolas Philibert francia rendező áll a XIII. TIFF középpontjában, az idén neki szentelt, a különböző filmes alkotókat bemutató szekcióban három dokumentumfilmjét vetítik le.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com