Magyar-francia festmény készült a párizsi merénylet áldozatainak emlékére

Közös képet festett Marie-Claude Eisenbeth-Combeau francia és Albert László somogyi képzőművész a tavalyi párizsi terrortámadás áldozatainak emlékére, az alkotást Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára adta át kedden Eric Fourniernak, Franciaország budapesti nagykövetének a somogyi megyeszékhelyen.

A merényletre reagáló, a magyar-francia barátságot kifejező képen a francia zászló színei, A Szabadság vezeti a népet című Delacroix-festményről ismert nőalak profilja, mögötte pedig Albert László művészetére jellemző szabdalt térsíkok láthatók.

Download (2)

Szabó László az eseményen hangsúlyozta: érzése szerint az a szellemiség, amelyet a művészek a francia népnek ajánlottak fel, minden magyar szívéből jön.

Úgy vélte, a franciaországi és a brüsszeli terrortámadásokat nem egy-egy ország, hanem az európaiak, az európai szellemiség ellen követték el, e cselekményekkel szemben küzdeni kell. A magyar kormány mindent megtesz a magyar emberek biztonságáért, Magyarország területének sértetlenségéért, nemzetközi szinten is együttműködik azokkal az országokkal és szervezetekkel, amelyek ugyanezt próbálják elérni - hangsúlyozta az államtitkár.

A francia és a magyar művészéhez hasonló gesztusok felhívják a figyelmet arra, hogy nemcsak a gazdasági kapcsolatos erősítése, hanem a kultúrák megosztása is fontos feladat - tette hozzá Szabó László.

Eric Fournier arról szólt, hogy a terrorcselekmények célja az európai kultúra lerombolása, a közösen készített festmény felajánlása pedig azt üzeni: össze kell fogni, nem szabad félni, szembe kell szállni a terrorizmussal. Ebben a harcban mindenkinek részt kell vennie tehetsége, tudása szerint, valakinek ecsettel, másnak politikával - jegyezte meg.

Download (1)

Neszményi Zsolt Somogy megyei kormánymegbízott szólt arról, hogy a kép átadásának helyszínén, a kormányhivatal épületében galéria működik, lehetőséget adva somogyi művészek bemutatkozására, a kortárs alkotók munkáinak megismerésére. Utalt arra, hogy Albert Lászlónak hétfőn nyílt tárlata az épületben.

Albert László az MTI érdeklődésére azt mondta, hogy a közös kép ötletével Marie-Claude Eisenbeth-Combeau kereste meg. Az alkotást Kaposváron tervezték, készítését Párizsban fejezték be. Megjegyezte, hogy évek óta dolgozik együtt francia festőkkel, akik segítik pályafutását, képeivel több párizsi fesztiválon és kiállításon is szerepelt.

MTI

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com