Magyar Kultúra címmel új folyóirat jelent meg

Magyar Kultúra címmel havonta megjelenő kulturális-művészeti folyóirat indult a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) gondozásában. Az első lapszám témája a Duna."Bár a kultúrafogyasztási szokások jelentős mértékben eltolódtak az online világába, még mindig vannak olyan magyarok, akik szeretik, ha egy folyóiratot lapozgatni és nem görgetni lehet" - mondta a Magyar Kultúra szerdai budapesti bemutatóján Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója.

    
Pál Dániel Levente, a PKÜ irodalomszakmai igazgatója, a Magyar Kultúra lapigazgatója kiemelte: az ügynökségen belül pici alkotóműhelyek tudtak létrejönni, amelyek szabad mozgással az adott terület kreatív energiáit gyűjtik magukba és sugározzák tovább.

Ezek közé tartozik a Magyar Kultúra műhelye is. "Az első lapszám nagy részét az interjúk töltik ki, mert a pandémia, az újranyitás tapasztalatait szeretnénk továbbvinni. Erős a képzőművészeti rovat, valamint a kép-szöveg egymás mellé helyezése, ezt számos érdekes nyomdai megoldás is erősíti" - fogalmazott Pál Dániel Levente.
    

A Magyar Kultúra főszerkesztője, Bonczidai Éva leszögezte: ha több évtized múlva felvetődik a kérdés, miről szólt a 2020-as évek eleje, meghatározó lesz a pandémia, a klímaváltozás, a migráció, az adat témája. "A lapszámot a járvány harmadik hullámának csúcspontján szerkesztettük, írtuk. A 130 oldalas számban interjú olvasható mások mellett Andrásfalvy Bertalan néprajzkutatóval, Visky András íróval, a 95 éves Szentendrei Régi Művésztelep képzőművészeivel, riport a szekszárdi Mészöly Miklós emlékházról és szintén az évfordulók jegyében a Pilinszky-centenáriumra is készült cikk".
    

A lapszám szépirodalmi szövegeinek szerzői között található Száraz Miklós György, Farkas Wellmann Endre, Zsille Gábor, Bék Timur, Nagy Lea vagy Bene Zoltán, az öt éve elhunyt Csoóri Sándornak ez év valamennyi lapszámában mellékletet szentelnek, a most megjelent magazint a tavaly novemberben elhunyt Szőcs Géza emlékének ajánlja a szerkesztőség.
    

A hamarosan országosan terjesztett nyomtatott lap egyes írásai az online térben is olvashatók lesznek a kultura.hu, az 1749.hu, a helyorseg.ma és a Mesecentrum kulturális, irodalmi és gyerekirodalmi portálokon. A július elején megjelenő második számban a család kerül fókuszba. Demeter Szilárd a sajtótájékoztatón kitért arra is, hogy a magyar kormány felkérésére ötéves programot dolgoztak ki a magyar folyóiratkultúra megerősítése céljából. Erre évi 1,9 milliárd forintot kaptak, ebből 400 milliót a kiemelt folyóiratok támogatására, 1,5 milliárdot pedig nyílt pályázaton osztanak szét a Kárpát-medencei magyar folyóiratok között.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com