Magyar kulturális központot avattak Resicabányán

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: A bánsági magyar napok rendezvénysorozata keretében magyar kulturális központot avattak fel szombaton délután Resicabánya Govondár (Gavandari) negyedében.rmdszA kulturális, közösségi központnak otthont adó 50 négyzetméteres földszinti kétszobás tömbházlakást a magyar kormány 2015-ben nyújtott támogatásával vásárolta meg és rendezte be a református egyház.

Megyasszai Bíró Attila resicabányai református lelkész, a helyi magyar közösségi életet szervező Templom és Iskola Szórványegyesület elnöke az MTI-nek elmondta: az ad jelentőséget a közösségi térnek, hogy Resicabányának abban a tömbháznegyedében van, amelyikben a város magyar lakosainak a többsége is él. Hozzátette: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) székháza is magyar közösségi házként működik, de az a város régi központjában van, hét kilométerre a govondári negyedtől.

A lelkész tájékoztatása szerint a közösség már a hivatalos avató előtt birtokba vette az új központot, hétfőnként csigatésztát készíteni gyűlnek össze az asszonyok, keddenként nótázós délutánt, szerdánként a magyar asszonyok klubját tartják az épületben, és további tevékenységek beindítását tervezik. Hozzátette: a központ fontos szerepet játszhat az asszimilációnak erősen kitett szórványközösség identitástudatának az erősítésében.

A kulturális központ avatóünnepségén Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának a helyettes államtitkára kijelentette: Magyarország számon tartja és nagyra becsüli a szórványban élő resicabányai magyarságot.

Ezért támogatta a kulturális központ létrehozását, és ezért küldött a Petőfi Sándor-program keretében Resicabányára is ösztöndíjast a magyar közösségi élet serkentésére. A helyettes államtitkár igyekezett tudatosítani, hogy a gyermekek gazdagabbak lesznek a magyar nyelv megtanulásával, a magyar kultúra értékeinek az elsajátításával.

A 295 ezer lakosú bánsági Krassó-Szörény megye lakosságának alig egy százaléka vallotta magát magyarnak a 2011-es népszámláláson. A megyében regisztrált 2938 magyar nemzetiségű lakos többsége, 1553 személy a 72 ezer lakosú Resicabányán él. Amint Megyasszai Bíró Attila elmondta, a magyar lakosság többnyire a kommunista iparosítás idején került Resicabányára.

A mai nagyszülők generációja még őrzi identitását, a gyermekek generációja - kevés kivétellel - vegyes házasságban él, és a legtöbb családban a mindennapi kommunikáció már román nyelven zajlik, ezért az unokák generációja már alig beszél magyarul. Az egész megyében csupán a református egyház által működtetett resicabányai óvodában tanulnak magyarul a gyermekek.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com