Magyar kutatók is találtak múzeumba kerülő leleteket Egyiptomban
Magyar kutatócsoport is talált már olyan leleteket egyiptomi ásatásain, amelyeket a kairói múzeumba vittek, pedig ezek már feltárt területekről kerültek elő - mondta Bács Tamás, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara egyiptológiai tanszékének vezetője kedden az M1 aktuális csatornán.Bács Tamás elmondta: a thébai nekropolisz területén 1983 óta folynak magyar kutatások, ez idő alatt került elő több olyan lelet is, amelyet a korábbi ásatásokon nem tartottak fontosnak. Több olyan hányó is van, amelyeken az egyiptomiak ma már nehezen engedik a kutatást, mert azóta értékessé vált tárgyakat tartalmazhatnak.
Bartos Fruzsina, az ásatás egyik résztvevője a műsorban ehhez hozzátette: a területen nagyon sokan végeztek már ásatásokat, ők is már feltárt területen dolgoztak. A XX. század elején már vizsgálták a sírokat, de akkor voltak olyan tárgyak, amelyeket nem tartottak fontosnak.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások