Magyar nyelvű színészképzés indul a Beregszászi főiskolán

Magyar nyelvű színművészosztálya lesz a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolának, az erről szóló megállapodást az iskola, a Kaposvári Egyetem és a Nemzeti Színház vezető képviselői írták alá a somogyi megyeszékhelyen pénteken.Szávai Ferenc, a Kaposvári Egyetem rektora az eseményen elmondta: a tíz féléves képzés a tervek szerint a 2019/2020-as tanévben kezdődik az intézmények együttműködésének eredményeként, a majdani végzősök a Kaposvári Egyetemtől kapnak diplomát.

   
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója, a Kaposvári Egyetem rektorhelyettese közölte, hogy az oktatás legfeljebb tíz hallgatóval indul, akiket kaposvári tanárok a beregszászi főiskola bázisán, de részben Kaposváron és a Nemzeti Színházban tanítanak. A képzés legfontosabb célja a negyedszázada alapított Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház színészutánpótlásának biztosítása - tette hozzá az igazgató.
    

Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora azt hangsúlyozta, hogy a három intézmény együttműködése és annak eredményeként az utánpótlás megoldása egy reménysugár a magyar nyelvű színjátszás jövője szempontjából. Mi, kisebbségiek olyan területen élünk, ahol más módon reményünk sincs magyar színészképzésre, pedig a magyar fiatalok számára nagyon fontos, hogy ebben is gondolkodhassanak - fogalmazott.
    

Orosz Ildikó hozzátette, hogy a munkában számítanak a beregszászi teátrum közreműködésére is, hiszen a hallgatók "elsődleges színházi terepe" Beregszász lesz.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com