Magyar-ománi koprodukcióban készült operát mutatnak be Maszkatban

Magyar-ománi koprodukcióban készült operát mutatnak be Káel Csaba rendezésében pénteken Maszkatban, az Ománi Királyi Operaházban.A Sinbad – Az ománi hajós című produkció megszületésében több magyar résztvevő is tevékeny szerepet vállalt, hiszen a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és a Győri Balett közreműködésével megvalósuló előadást Káel Csaba rendezte, díszletét Szendrényi Éva, jelmezeit pedig Velich Rita álmodta meg - közölte a Müpa pénteken az MTI-vel.

A Szinbád történetét bemutató nagyszabású előadás történelmi jelentőségű az Ománi Királyi Operaház és az arab opera életében, hiszen ez az első saját rendezésű arab nyelvű opera az intézmény 2011-es megnyitása óta.

A Királyi Opera kezdeményezésére létrejött koprodukciót több mint nyolcéves előkészületi és alkotói folyamat előzte meg, amelyben a Müpa mint együttműködő partner kiemelt szerepet töltött be.

"A zeneszerzővel, Hisham Gabr-val és a libretto írójával, Nader Salah El-Dinnel ez már a második együttműködésünk, 2012-ben a Bahrein-i Nemzeti Színház megnyitóján dolgoztunk együtt. Külön öröm számomra, hogy az előadást a Királyi Operával és az általam vezetett Müpával együttműködésben készíthettük el, szimbolizálva a kultúrák találkozásának fontosságát, az emberi barátságok és a béke üzenetét. Ez az együttműködés példaértékű lehetőség a keleti és nyugati kultúra közötti híd erősítésére és a közös értékteremtésre"
– idézte a közlemény Káel Csaba szavait.

A nemzetközileg is elismert hazai művészekkel, valamint magyar díszlet-, jelmeztervezők és hazai gyártók részvételével megvalósuló mű nemcsak művészeti szempontból kiemelkedő teljesítmény, hanem egyedülálló alkalmat kínál Magyarország kultúrstratégiai pozíciójának és országimázsának erősítésére is.

Az előadásban az ománi és az európai zenei tradíciók is megjelennek, az arab énekeseket a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséri. Az októberi ősbemutató után a magyar közönség várhatóan a 2026-os Bartók Tavasz záróestjén láthatja majd a különleges előadást.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com