Magyar Színházak Fesztiválja Kisvárdán a jövő hétvégétől

Három helyszínen mintegy húsz előadással várják az érdeklődőket a 33. Magyar Színházak Fesztiválján Kisvárdán június 18-tól 26-ig."A néző teljes keresztmetszetet kap arról, miként élnek most, ebben a különös pandémiás időszakban a határon túli magyar színházak.
A kínálatban a klasszikusoktól egészen a mai szerzőkig szerepelnek darabok" - mondta Petneházy Attila, a magyar-magyar kulturális kapcsolatokért felelős miniszteri biztos az M1 aktuális csatorna csütörtök délelőtti műsorában.

   
Az előadások Kisvárdán a művelődési központban, a Bagolyvárban és a zsinagógában lesznek, a fesztiválon Arad, Beregszász, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Kassa, Kolozsvár, Komárom, Marosvásárhely, Nagyvárad, Sepsiszentgyörgy, Szabadka, Székelyudvarhely és Zenta színházainak társulatai képviseltetik magukat. A hazai teátrumok közül például a Játékszín, a Soproni Petőfi Színház, a Forrás Színház és az Orlai Produkció vendégjátékát láthatja a közönség.
    

A fesztiválon tizenöt versenyelőadás és öt versenyen kívüli produkció szerepel. Petneházy Attila kitért arra, hogy a nyitóelőadás június 19-én Herczeg Ferenc Déryné ifjasszony című darabja lesz Vidnyánszky Attila rendezésében. "Ez a versenyen kívüli darab a magyarországi kistelepülésekre előadásokat elvivő Déryné Program első produkciója, amely a magyarországi színház hőskoráról, a vándorszínészéletről szól. A határon túli magyar színházaknak most különösen megszállottnak kell lenniük, ahogy az a 19. században is jellemző volt. Jó lenne, ha a Déryné Program keretében a határon túlra is készülhetnének előadások" - jegyezte meg a miniszteri biztos.
    

A seregszemle versenyprogramja a nulladik napon, június 18-án indul, a kínálatban lesznek anyaországi és határon túli magyar színházak által közösen létrehozott produkciók is. A versenyprogramba meghívást kapott többek között a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Szedjetek szét című előadása Mezei Kinga rendezésében, a Kolozsvári Állami Magyar Színház Henrik Ibsen Nóra című színműve Botond Nagy rendezésben, valamint a Nagyváradi Szigligeti Színház színrevitelében Gianina Carbunariu A tigris című drámája, amelyet Tóth Tünde állított színpadra.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel újcirkusz társulat Solus Amor című legújabb előadása, amelyet csütörtökön mutatnak be Művészetek Palotájában Budapesten.

Alacsony önértékeléshez vezethetnek a mesebeli hercegnőkről szóló mesék

Alacsony önértékeléshez vezethetnek a mesebeli hercegnőkről szóló mesék

Ezeket a dolgokat tanulhatják meg rosszul a gyerekek a kedvenc történeteikből.

A valóságban idegtudós az Agymenők sztárja

A valóságban idegtudós az Agymenők sztárja

Zenészek és színészek, akikről nem is tudtad, hogy még milyen különleges hivatással teszik érdekesebbé az életüket.

Ezeknek az íróknak csak egy könyve lett sikeres

Ezeknek az íróknak csak egy könyve lett sikeres

A többi mű csak árnyéka annak, ami meghozta a hírnevet a szerzőnek.

Minden, amit tudni érdemes a világ egyik legjobb science-fiction művéről, a Dűnéről

Minden, amit tudni érdemes a világ egyik legjobb science-fiction művéről, a Dűnéről

Fontos információk Frank Herbert regénysorozatáról, amiből december 17-én érkezik az új adaptáció első része.

A magyar irodalom nagy alakjait sem kímélte a spanyolnátha

A magyar irodalom nagy alakjait sem kímélte a spanyolnátha

Műveket ihletet, szerelmeket és barátságokat erősített meg a sok áldozatot követelő járvány.

Daniel Defoe regénye erősen emlékeztet a koronavírus-járványra

Daniel Defoe regénye erősen emlékeztet a koronavírus-járványra

Betegségek megjelenéséről, lefolyásáról és az élet normális kerékvágásba való visszatéréséről szóló történetek.

Disney párokat vizsgált egy pszichológus, aki szerint lesznek, akik idővel szakítanak

Disney párokat vizsgált egy pszichológus, aki szerint lesznek, akik idővel szakítanak

Nyolc mese szerelmesei, akik közül nem mindegyikre igaz, hogy „boldogan éltek, míg meg nem haltak”.

Idézetek Csukás Istvántól, amelyeket érdemes örökre megjegyezni

Idézetek Csukás Istvántól, amelyeket érdemes örökre megjegyezni

Fontos gondolatok az ország mesemondójától.

http://ujhazak.com