Magyar Tavaszi Fesztivál Londonban

Egész napos magyar kulturális fesztivált tartottak szombaton Londonban.

londonAz észak-londoni Arts Depot kulturális rendezvényközpontban kézműves vásár és könyvvásár, gyermekprogramok, ügyességi, társas, készségfejlesztő játékok, valamint magyar italok és ételek várták a látogatókat.

A nagyszabású, éjszakába nyúló rendezvényen több koncertet is rendeztek: gyermekműsort adott elő az Eszter-lánc mesezenekar, majd fellépett a Kontraband népzenei együttes, a Roy és Ádám Trió, a fesztivált pedig Palya Bea esti koncertje zárta.

Böröczky Ferenc, a rendezvény főszervezője, a londoni Magyar Művészeti és Kulturális Portál létrehozója az MTI-nek a fesztivál előtt elmondta: elsődleges célja a megjelenési lehetőség biztosítása fiatal, tehetséges magyar művészek számára.

A szombati rendezvényt február óta szervezte, külső finanszírozási források bevonása nélkül, társával együtt saját tőkéjükből megelőlegezve a költségeket. "A hangsúly a magyar kultúra ápolásán, nemzeti identitásunk külföldön történő erősítésén, valamint a Londonban élő magyarok számára egy kapcsolatteremtő, kulturális és családi program szervezésén volt.

E koncepció keretében a rendezvényen nem a profitorientáltáság volt a meghatározó, hanem a befektetés megtérülése" - tette hozzá.

A napközbeni programokra szóló jegy tartalmazott két koncertet a gyermekek számára, akik ingyen vehettek részt a rendezvényen.

Az esti programokra jegyet váltók szintén két koncerten vehettek részt. Roy és Ádám trióját követte Palya Bea bensőséges hangulatú fellépése.

Böröczky Ferenc a rendezvényt értékelve vasárnap mindazonáltal sajnálkozva állapította meg, hogy az igényes környezet, kedvező árak és változatos programok, koncertek ellenére is kevesen látogattak el az eseményre.

MTI

Hozzászólások

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

http://ujhazak.com