Magyarországon is bemutatkozik Da Vinci titokzatos hangszere, a viola organista

Három koncerten is bemutatja Leonardo da Vinci titokzatos hangszerét, a viola organistát Slawomir Zubrzycki lengyel zongoraművész, zeneszerző és hangszerkészítő, aki a reneszánsz mester eredeti tervei alapján készítette el a billentyűs és vonós hangszer ötvözetét.

Ifjabb Major István, a székesfehérvári Alba Regia Szimfonikus Zenekar igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a lengyel művész és a 2012-ben Krakkóban elkészített egyedi hangszer meghívásukra érkezik Magyarországra. A Da Vinci hangja - egy titokzatos hangszer és annak története elnevezésű mini koncertturnén június 28-án a Pesti Vigadóban, másnap a veszprémi Hangvillában, június 30-án pedig Székesfehérváron, a Szent István-bazilikában lesz hallható a viola organista.

1

Slawomir Zubrzycki egyedül lép fel mindhárom estén, és a közönség rövid dokumentumfilmet is láthat a hangszer elkészítéséről - mondta ifjabb Major István, hozzátéve, hogy az utolsó előadás a székesfehérvári Harmonia Albensis nyári komolyzenei koncertsorozat egyik állomása lesz.

A koncertsorozat ajánlója szerint Leonardo Da Vincit a hangszeres zene fejlődésében zajló folyamatok inspirálhatták a viola organista megtervezésére, mert valószínűleg egy univerzális és talán még inkább tökéletes hangszert akart megalkotni.

Az új hangszernek képesnek kellett lennie kitartott hangok megszólaltatására úgy, mint egy orgona, ugyanakkor a vonós hangszerekhez hasonló hangzás, illetve dinamika és vibrató képzésére. Egy ilyen hangszer sikeresen pótolhat akár egy vonós együttest is.

Slawomir Zubrzycki hosszas kutatás után alkotta meg a viola organistát és 2013 óta koncentrálja művészi tevékenységét e különleges hangszerre. Debütálása óriási művészi és médiasiker volt: a hangszer keletkezésének története és újkori megvalósításának híre bejárta a nemzetközi sajtót.

2014-2015-ös európai turnéja során Zubrzycki fellépett többek között Svédországban, Finnországban, Lengyelországban, Belgiumban, Montenegróban, Törökországban és Macedóniában. 2015-ben Da Vinci hangja címmel jelent meg szóló CD-je.



MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com