Majdnem száz kiállító a szegedi Hungarikum fesztiválon
Immár nyolcadik alkalommal rendezik meg Szegeden a Hungarikum Fesztivált és a Minőségi Magyar Termékek Vásárát - hangzott el szombaton az M1 aktuális csatorna műsorában.Mint azt Elekes Zoltán, a fesztivál igazgatója az adásban elmondta: Majdnem 100 kiállító mutatkozik be, a Magyar Hungarikum Tárházban szereplő termékek 10 százaléka szerepel a Széchenyi téren berendezett vásáron.
Ugyanakkor nem csak a termékek, hanem a mesterségek is bemutatkoznak, így a gyerekek és a fiatalok megismerhetik dédanyáik életét, a hagyományos mesterségeket.
A fesztiváligazgató úgy vélekedett, hogy a rendezvény egyre népszerűbb, ugyanis az emberek egyre szívesebben vásárolnak magyar termékeket. "Sikk magyar terméket venni" - fogalmazott. Arról is beszámolt, hogy a vásár mellett haditorna bemutató, magyar kutyafajták bemutatója, solymászat, illetve népi zenekarok és táncegyüttesek fellépése is szerepel a fesztivál programjában.
(Forrás: MTI)

Hozzászólások