Május 22-én búcsúzhatnak a magyar szurkolók a válogatottól

Május 22-én a Budapest Parkban sorra kerülő Bon Voyage Fesztiválon búcsúzhatnak el a magyar szurkolók a franciaországi Európa-bajnokságra utazó magyar labdarúgó-válogatottól.

Az esemény szerdai sajtótájékoztatóján Sztancsik Tamás, a Magyar Labdarúgó Szövetség projektvezetője elmondta, a szurkolóknak CD készül. Ezen a hazai könnyű zene sikeres előadói énekelnek olyan dalokat, amelyek a futballhoz köthetőek.

mlszA lemez zenei producere, Lotfi Begi elmondta, hogy minden egyes közreműködő készséggel vállalta a felkérést.

"Mondhatjuk, hogy presztízs volt rákerülni erre az albumra.

Bízom benne, hogy ezek a dalok össze fognak forrni a nyári élményekkel, a szép eredményekkel" - mondta.

Az albumon többek között közreműködik a Punnany Massif, a Brains, az Irie Maffia és a Hooligans.

A szurkolóknak a norvégok elleni, magyar sikerrel zárult pótselejtezőn az "Éjjel soha nem érhet véget" volt az egyik legkedvesebb számuk. A dal írója, Náksi Attila, a Soho Party egykori frontembere elmondta, elképesztő érzés volt neki hallani, amikor több mint 15 ezer ember egyszerre énekelte az 1998-as dalt, amely a formáció egyik utolsó munkája volt.

Hozzátette, természetesen ennek a dalnak is fel kell kerülnie az albumra - amely várhatóan hétfőn kezdik el gyártani -, éppen ezért az újbóli felvételre összeáll a '90-es években rendkívül népszerű Soho Party. A CD 990 forintba kerül, és csak a Mol-kutakon árulják majd.

Sztancsik Tamás elmondta, a drukkerek és a csapat közösen, a Budapest Parkban sorra kerülő bulin választja majd ki, melyik szám legyen a válogatott Eb-himnusza.

Dzsudzsák Balázs csapatkapitány videokapcsolaton keresztül jelentkezett be a sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta, nagyon örül annak a lehetőségnek, hogy egy ilyen estén a szurkolókkal közösen együtt ünnepelhetik meg a kijutást, illetve vehetnek búcsút tőlük.

Bernd Storck együttese két nappal korábban a Groupama Arénában játszik felkészülési mérkőzést az elefántcsontparti válogatottal, és a fesztivált követően utazik tovább. Először a németek elleni összecsapásra, majd a franciaországi kontinensviadalra, amelyen sorrendben Ausztria, Izland majd Portugália legjobbjai ellen lép pályára.

A fesztiválra szerdán 11 órakor kezdődött a jegyértékesítés. A belépők a küzdőtérre 1790 forintba kerülnek.

MTI

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com