Május végén online látható a Beszélő levelek című produkció

Május végén online, streamelt formában tűzik műsorra a Beszélő levelek című produkciót; a pünkösdi és az azt követő hétvégén két műsort is láthat a közönség.Az öt éves programsorozat két külön műsorral jelentkezik; a május 22-től és 29-től elérhető részekben többek között VI. György brit király, Bajor Gizi, Joe Biden, G.B. Shaw és Jászai Mari leveleiből olvasnak fel olyan jeles művészek, mint Hegedűs D.

Géza, Fullajtár Andrea, Vándor Éva vagy Kaszás Gergő - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

    
Mint írják, a Beszélő levelek - kinyílik a hírességek postaládája címmel 2016 őszén indult útjára a színházi-irodalmi programsorozat, amelyben egy házigazda és öt előadóművész segítségével ismert és kevésbé ismert emberek, történelmi személyek, művészek, politikusok életébe pillanthatnak be a nézők különleges, szellemes, szerelmes vagy épp történelemformáló leveleiken keresztül.
    

Mint írják, az Angliában népszerű Letters Live ötlete nyomán az esteket Megyeri Léna indította el Magyarországon, a budapesti Mozsár Műhelyben. Az azóta eltelt csaknem öt évben a hazai irodalmi és a színházi élet neves alkotói olvastak fel leveleket a havi rendszerességgel jelentkező rendezvényen. A Beszélő levelek a pandémia okozta leállás óta most először látható, ezúttal online formában. Május 22-én és 29-én két teljesen új, külön erre az alkalomra összeállított műsort nézhetnek meg az érdeklődők stream formájában, amelyet ezúttal is Böhm György jegyez rendezőként.
    

A május 22-től megtekinthető közvetítés házigazdája Ódor Kristóf. Csiby Gergely, Fullajtár Andrea, Kaszás Gergő, Spilák Klára és Szántó Balázs tolmácsolásában a közönség többek között megtudhatja, hogy miért írt panaszlevelet egy nő Steven Spielbergnek az E.T. megtekintése után; mit tanácsolt Joe Biden egy dadogó diáknak és hogyan évődött egymással leveleiben Bajor Gizi és Vajda Ödön; de a nézők megismerhetnek néhányat a történelem legszellemesebb táviratai közül is. A műsort a Uknow Duo dalai színesítik.
    

A május 29-től elérhető adásban kiderül, hogy mit írt II. Erzsébet édesapja a lányának az esküvője napján; min háborodott fel G.B. Shaw a londoni operaházban, miért szerette volna visszaadni néhány szerepét Jászai Mari és hogyan lett egy antikvárium egy különleges barátság szülőhelye. A leveleket Eke Angéla, Epres Attila, Fesztbaum Béla, Hegedűs D. Géza és Vándor Éva olvassa fel, a műsor zenész vendége az Infusion Trióból és a Follow the Violinból is ismert Farkas Izsák. A műsor házigazdája Bősze Ádám.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com