Májusban ötödik alkalommal Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató

Ötödik alkalommal rendezik meg a VOLT Produkció és a Petőfi Rádió tehetségmutató versenyét, a Nagy-Szín-Pad!-ot. Az esemény újra rangos fellépési lehetőségeket, díjakat kínál a nyolc kiválasztott előadónak; az elődöntőket május 2-től 5-ig tartják, a döntő 11-én lesz az Akvárium Klubban.Száznál is több fős szakmai grémium választotta ki a nyolc indulót, az Amigodot, Antonia Vait, az Apey & the Pea-t, a Belaut, a ByeAlex és a Sleppet, a Jetlaget, az NB-t és a Soulwave-et.

    
Az idei díjak között újdonság, hogy a résztvevők egyike a magyar V4-elnökség keretében, az Magyar Turisztikai Ügynökséggel együttműködésben egy-egy cseh, lengyel és szlovák fesztiválon léphet fel, és a visegrádi országokból is jönnek zenekarok az Akváriumba, valamint a VOLT-ra - mondta Fülöp Zoltán, a Nagy-Szín-Pad! főszervezője a keddi budapesti sajtótájékoztatón.

Az együttműködő csehországi fesztivál a Rock for Churchill, a szlovákiai a Grape Festival, a lengyel partnerrel még zajlik az egyeztetés.
   

Május 2-án az Apey & the Pea és az NB, 3-án Antonia Vai és a Soulave, 4-én a Belau és a ByeAlex és a Slepp, 5-én az Amigod és a Jetlag lép színpadra. Lobenwein Norbert, a másik főszervező arról beszélt, hogy a VOLT Fesztivál éppen 25 évvel ezelőtt indult, és akkoriban a nemzetközi sztárok mellett legfeljebb négy-öt hazai előadó volt képes több ezres közönséget vonzani. "Ezért volt fontos, hogy legyen egy utánpótlás-nevelő projekt. A Nagy-Szín-Pad!-on mindig az adott év legfontosabb feltörekvő előadói lépnek színpadra, és tudásukat hazai fesztiválokon, valamint külföldi színpadokon is megmutathatják".
   

Tiszttartó Titusz, a Petőfi Rádió csatornaigazgatója azt emelte ki, hogy a Nagy-Szín-Pad! idei fellépői valamennyien ott vannak a Petőfi Rádió lejátszási listáján. Hozzátette: az MTVA idén is biztosítja az egyik döntősnek, hogy Magyarország képviseletében színpadra léphet a 2019 januári groningeni Eurosonic fesztiválon. A Nagy-Szín-Pad!-nak kiemelt figyelmet szentel a Petőfi Rádió, az előadók húszperces koncertjeit élőben közvetíti az M2 Petőfi TV, valamint a közmédia online platformjai. Medvegy Anikó, a Petőfi TV csatornaigazgatója hozzátette: a fellépőket részletesen bemutatják és számos különlegességgel készülnek.
   

Filutás Anna, a verseny projektvezetője beszámolt arról, hogy a közönség az elődöntőkben sms-ben, a nagyszinpad.comon, valamint Instagramon is szavazhat. Voksolni az aznapi fellépőkre 20 órától másnap este 20 óráig lehet, a közönség mellett a verseny eddigi résztvevőből kialakított Nagy-Szín-Pad! Crew tagjai is pontozzák az előadókat. A voksok összesítésével döntőbe jutó három zenekar kilétét május 7-én reggel jelentik be a Petőfi Rádióban, akkor újraindul a szavazás, a finalistákra a döntő végéig már csak a nézők voksolhatnak.
    

A Nagy-Szín-Pad! Crewba Czeglédi Szabolcs (Run Over Dogs),
Csorba Lóci (Lóci játszik), Henri Gonzo (Fran Palermo), Kama (Mary Popkids), Kirchknopf Gergő (Ocho Macho), Lábas Viki (Margaret Island), Marsalkó Dávid (Halott Pénz), Puskás Peti (Biebers), Sarkadi Miklós (Dope Calypso) és Schoblocher Barbi (Blahalouisiana) került.
    

Az elődöntők résztvevői meghívást kapnak a Sziget, a Telekom VOLT, a Strand Fesztivál és a MOL Nagyon Balaton rendezvényei mellett a Campus Fesztiválra is. A döntő résztvevői közül a díjak felajánlói választják ki azt a produkciót, amely előzenekarként léphet fel a Budapest Park és az Akvárium Klub egy-egy kiemelt eseményén. A Nagy-Szín-Pad! győztese ott lehet a dunaszerdahelyi Fröccsfeszt nagyszínpadán, meghívást kap a Petőfi Zenei Díj showműsorába a Strand Fesztiválon és egy videoklipet is készíthet egymillió forintos támogatással.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com