Májusra halasztják a Bóbita Bábszínház és a Pannon Filharmonikusok Háry Jánosának bemutatóját

A járványhelyzet miatt az eredetileg tervezett november végi időpont helyett csak jövő májusban mutatják be a muzsikusok, operaénekesek és bábszínészek összjátékában, a pécsi Bóbita Bábszínház és a Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) együttműködésében megvalósuló Háry János című produkciót.A PFZ keddi, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Kodály Zoltán darabját feldolgozó partnerek mérlegelték, hogy az énekművészek és bábművészek, muzsikusok, felnőtt és gyermek kórustagok részvételével zajló előadás előkészítése, megtartása milyen kockázattal jár a jelen járványügyi helyzetben.
    

A 60 éves bábszínház és a 210 éves zenekar november végére tervezett családi előadásai így 2022 májusában lesznek csak láthatók Pécsen, az alkotók addig pedig szakmai érdekességek, kulisszatitkok megosztásával teszik izgalmasabbá a várakozás időszakát - írták. A jelenlegi tervek szerint a Háry János díszbemutatóját május 12-én tartják a pécsi Kodály Központban, majd május 14-én és az érdeklődés függvényében még egy alkalommal esti előadással várják majd a családokat.
    

A közleményben a Bóbita Bábszínház hangsúlyozta, hogy a jubileumi előadást megilleti az legalaposabb szakmai felkészülés, az ünnepi készülődés és a felhőtlen öröm mind a színpadon, mind a közönséggel való találkozásban, és ez sajnos ezekben a hetekben nem biztosítható. A Pannon Filharmonikusok szerint a döntés meghozatalában a szakmai feltételek mérlegelésén túl az egyik legfontosabb szempont a muzsikusok, a fellépő művészek, és természetesen a gyermekkar egészségének védelme volt. Felhívták a figyelmet arra, hogy a novemberre megváltott jegyeket a vásárlás helyszínén szükség esetén december 31-ig visszaváltják.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com