Májustól várják az alkotásokat a Vásárhelyi Őszi Tárlatra

Májustól várják az alkotásokat a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlatra, Magyarország legnagyobb múltra visszatekintő kortárs képzőművészeti seregszemléjére - jelentette be Gál Boglárka, a Tornyai-múzeum főigazgatója szerdán Hódmezővásárhelyen.A kulturális szakember a kiállítás előkészítéséről tartott sajtótájékoztatón elmondta, az 1954 óta megszervezett Vásárhelyi Őszi Tárlat a város legmeghatározóbb kulturális eseménye, egyben a közösség identitását formáló hagyomány.

A kiállítás a hagyományoknak megfelelően október első vasárnapjától - idén október 4-től - látható az Alföldi Galériában.

Ekkor adják át a tárlat díjait, a Tornyai-plakettet, az életműdíjat, az Endre Béláról és a Galyasi Miklósról elnevezett elismeréseket, valamint a kifejezetten 30 év alatti alkotóknak odaítélhető - a Magyar Művészeti Akadémiával közösen létrehozott - Rudnay-ösztöndíjat, illetve a Fiatal festők nívódíját. Idén először egy hódmezővásárhelyi alkotók számára létrehozott elismerésről is dönt a zsűri, és az elmúlt évhez hasonlóan a kiállítás zárásakor átadják majd a közönségdíjat is - közölte az igazgató.

Mint elmondta, az őszi tárlat tette azt lehetővé, hogy a Tornyai-múzeum képzőművészeti gyűjteménye országos merítésűvé váljon. A résztvevő művészek kiállított alkotásaikat ajánlják föl vagy ezekből vásárol a múzeum. Tavaly Váli Dezső festőművész ajándékozta egy művét a közgyűjteménynek, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásából pedig megvásárolták a korábbi Tornyai-plakettes Király Gábor Teregetők című triptichonját.

Nátyi Róbert művészettörténész, aki az előző három évben is vezető kurátorként vett részt a szervezésben elmondta, hogy az elmúlt évhez hasonlóan online zsűrizéssel válogatják ki a kiállítás anyagát. Az internetes pályázás, melyre május 10-től június 20-ig lesz lehetőség, egyaránt könnyebbséget jelent a művészeknek és a szervezőknek is.

Tavaly vezették be, hogy kurátori meghívás alapján is érkeznek alkotások a tárlatra. A kiállításon szereplő művészek köre így a tárlat korábbi kiemelt díjazottjai mellett olyanokkal is bővül, akik még nem mutatkoztak be az Alföldi Galériában - emelte ki a szakember.

A kiállítói kör bővítésének szándéka a zsűri összeállításánál is szempont volt. A tárlat anyagának összeállításában és az elismerések odaítélésében részt vesz a tavalyi fődíjas Szurcsik József festőművész, Majoros Áron szobrászművész, Fürjesi Csaba, a ceredi művésztelep vezetője, valamint Kaszás Gábor művészettörténész is - közölte Nátyi Róbert.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com