Már 70 ezer fotó érhető el online a Főfotó archívumából a szocialista korszakról

Már 70 ezer fotó érhető el online a Főfotó archívumából a szocialista korszakról, a Budapest Főváros Levéltárához került, digitalizált képek bepillantást nyújtanak az időszak mindennapjaiba - közölte a Budapest Főváros Levéltára hétfőn az MTI-vel.A mintegy 70 ezer, egykor a Fővárosi Fotó Vállalat (Főfotó) gyűjteményét gazdagító értékes gyűjtemény júniusban került a fővárosi levéltár kezelésébe. Azóta az intézmény munkatársai folyamatosan dolgoznak a felvételek feltárásán. Az eddig digitalizált fotók a Közgyűjteményi Digitalizálási Stratégia projekt révén kerültek ki a Hungaricana Közgyűjteményi Portál Képcsarnokának felületére - olvasható a közleményben.

    
Mint írják, a képeken 1961 és 1993 közötti fővárosi és vidéki eseményekről, vállalati ünnepségekről, divatbemutatókról, szakmai vásárokról láthatók felvételek. Nagy számban találhatók köztük gyár-, üzlet-, termék-, reklám-, város- és tájfotók, portrék, de megelevenedik a hatvanas évek téli Budapestje is. Ilyen mennyiségű fénykép leírása nagyon időigényes, évekig eltarthatott volna, ezért a levéltár a publikáláskor csak az azonosításukhoz szükséges néhány alapadatot tüntette fel. A fotókat ezután az Arcanum Kft. mesterséges intelligencia segítségével automatikus kulcsszavakkal látta el.
    

A kommüniké emlékeztet arra, hogy a fotók további beazonosításában a fővárosi levéltár számít a nagyközönség segítségére. Ehhez mindössze annyi szükséges, hogy az érdeklődők regisztráljanak a Hungaricana felületén. A kiválasztott képhez navigálva lehetőségük lesz saját kulcsszavakat megadni és a témára, szereplőkre és egyéb adatokra nézve pontosító megjegyzéseket tenni. Továbbá lehetőség nyílik arra is, hogy a helyszínt meghatározzák Google-térképes lokalizálás segítségével.
    

A fotók letölthetők, tudományos, oktatási és nem kereskedelmi célból szabadon felhasználhatók. A gyűjtemény feldolgozása ezzel még nem fejeződött be, további felvételek közreadását 2021-ben tervezi fővárosi intézmény - áll az összegzésben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com