Már több mint kilencvenezren látták a Móra-múzeum dinoszauruszkiállítását

Már több mint kilencvenezren látták a szegedi Móra Ferenc Múzeum dinoszauruszkiállítását, az eredeti fosszíliákat, valós méretű csontváz- és állatrekonstrukciókat bemutató tárlat vasárnapig tekinthető meg - tájékoztatta a közgyűjtemény sajtóreferense az MTI-t.Hegedűs Anita elmondta, a tárlat a múzeum történetének legnépszerűbb természettudományos kiállítása lett, és a közgyűjtemény legtöbb látogatót vonzó rendezvényei között is dobogós. A dinoszauruszoknál csak a múzeum ókori Egyiptomot és Pompejit bemutató kiállítása vonzott több vendéget, ám azt több helyszínen rendezték meg.

    
A kiállítás utolsó hétköznapjain kedvezményes jegyárakkal várják az érdeklődőket, a belépővel pedig a Fekete ház tárlata is megtekinthető. A közgyűjtemény kisebbik kiállítóhelyén a mai Románia területén a 19. és 20. században előkerült mintegy ezer arany- és ezüstkincset mutatnak be az aranyművesség kezdeti időszakától (Kr. e. 5. évezred második felétől) a kora-középkorig (6. század).
    

A szegedi Kultúrpalotában - Európában első ízben - látható kiállítás anyagát Don Lessem archeológus állította össze. A tárlaton bemutatnak eredeti leletek alapján készült csontváz-rekonstrukciókat. Látható több olyan "robot", amely mozog és hangot is tud kiadni, a valós méretű modellek közül a legnagyobb 10 méter magas és 20 méter hosszú. A kiállítás legértékesebb részét azonban az ásatások során feltárt fosszíliák, dinótojások jelentik. A tárlat anyaga január második felében Finnországba utazik tovább.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com