Március 21-én országos turnéra indul a Magyar Nemzeti Cirkusz

Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között Miskolcon, Nyíregyházán és Debrecenben lép fel az utazó társulat - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Cirkusz az MTI-t kedden.Ifj.

Richter József cirkuszigazgató és sztárartistái a premier előadás előtt jótékonysági főpróbát tartanak, amelynek teljes bevételét hagyományosan az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány javára ajánlják fel, a jubileumi gálaműsor premierjére pedig öt civil szervezettel együttműködve hátrányos helyzetű családokat hív meg a társulat - emelik ki a közleményben.
    

A cirkusz tájékoztatása szerint a több mint kétórás jubileumi gálaműsorban a Monte-Carlói Cirkuszfesztivál és a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál arany-, ezüst- és bronzdíjas világszámai lesznek láthatóak: a halálkerék számban előre-, hátra- és csavart szaltót láthat a nagyérdemű, a Kubai Állami Cirkusz artistái oroszrúd produkcióval szerepelnek, de többszörösen díjazott papagájrevü is érkezik a Nemzeti Cirkusz manézsába, Ifj. Richter József pedig a lovas produkciókkal lép fel, valamint csoportjával fríz és arab telivérek szabadidomítását mutatja be a porondon a Nemzeti Cirkusz zenekarának közreműködésével - olvasható a közleményben.
   

A társulat március 22-én 11 órától élménypedagógiai órára invitálja a diákokat Tudomány a porondon címmel: a szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium oktatói által összeállított anyagban az előadás során látható trükkök mögött álló törvényeket, érdekességeket mutatják be a tanulóknak. Az ifj. Richter József vezette 70 fős cirkuszi társulat előadását csaknem 17 vidéki városban, több mint 200 alkalommal tekintheti meg a közönség.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com