Március idusán kezdődik a Győri Tavaszi Fesztivál

Koncertekkel, színházi előadásokkal, kiállítással és gyermekeknek szóló programokkal március 15. és április 30. között 19. alkalommal rendezik meg a Győri Tavaszi Fesztivált.

gytSerfőzőné Tóth Andrea, a Győri Művészeti és Fesztiválközpont igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a programsorozat március 15-én ünnepi városi közgyűléssel és koszorúzással kezdődik. Este a Nemzeti Színházban az ExperiDance táncegyüttes Ezeregyév című előadását mutatják be, ahol a táncosok 21 képben jelenítik meg Magyarország történelmét úgy, hogy magyar, cigány, erdélyi, török, német és orosz néptáncokat adnak elő. A darab premierje az ezredfordulón, március 15-én volt, a magyar forradalom és szabadságharc emléknapján.

A Richter teremben másnap a Csík Zenekar ad koncertet, 21-én pedig Keresztes Ildikó. A Frank Sinatra - A hang! Egy életmű dalban és táncban című produkcióval Vastag Tamás lép fel március 30-án. A Magyar Rhapsody Project című előadás során pedig magyar klasszikusok, úgy mint Liszt Ferenc, Kodály Zoltán, Bartók Béla és Kálmán Imre legnépszerűbb melódiáit adják elő szaxofonon és dzsessz kvintettben április 2-án.

A Bartók Béla Művelődési Központban a budapesti Játékszín mutatja be a Nyolc nő című krimit március 29-én, a Győri Nemzeti Színházban pedig március 28-án Mozart A varázsfuvola című darabját mutatják be.

A tavaszi fesztivál keretében emlékeznek meg a Zichy-palotában március 26-án a 25 éve megújult győri Műhely című folyóiratról, amely költőket és kritikusokat indított el az irodalmi pályán Győr mellett Felvidéken és Vajdaságban is. Az esten az elmúlt negyed évszázad számaiból diákok elevenítenek fel verseket.

Agárdy Gábor ikonkiállítása március 18. és április 3. között tekinthető majd meg a Múzeumházban. A művészt az ikonok világa 1968-ban Szófiában, az Egri Csillagok című film forgatásán ejtette rabul. A színész ősi minták alapján, 100-150 éves deszkadarabokra festette műveit. Göncz Árpád köztársasági elnök például a Szent Korona Agárdy által készített másolatát ajándékozta a Vatikánnak.

Az igazgató hozzátette: minden korosztályt szeretnének megszólítani, így gyermekeknek szóló programokkal is készültek: március 20-án a Budapest Táncszínház a Pinokkió című táncjátékot adja elő, míg Mandel Róbert gyerekeknek szóló hangszertörténeti interaktív, zenélős előadást tart Hangszercsodák címmel március 22-én.

Ugyanazon a napon tartják a hímes tojás napját a Gyermekek Házában, ahol kiállítást és vásárt tartanak. Az ország különböző vidékeiről érkeznek majd a tojásírók, akik különböző technikákat mutatnak be, így karcolt, patkolt, áttört, viaszolt, levélrátétes, sárközi, gyimesi és moldvai csángó motívumokkal díszített hímes tojásokat lehet majd megnézni és készíteni.

MTI

Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com