Márton-napi vígasság a Sóstói Múzeumfaluban

Liba szépségverseny, bájgúnárok viadala, lúdhúsból készült ételek lakomája és a hagyományoknak megfelelően, az új bor kóstolgatása is szerepel az idei Márton-napi vígasság programjában a Sóstói Múzeumfaluban.

sostoi_muzeumfaluKisgyörgy Tamás, az intézmény közművelődési munkatársa elmondta az MTI-nek: november 9-én, szombaton tartják a Márton-napi vígasságot, 10 és 15 óra között látják vendégül a rendezvényre érkezőket.

A trakta már a belépésnél kezdődik, libazsíros és vöröshagymás Márton-falattal, libatepertővel és új borral kínálják majd a kapuban az érkezőket. Az előételnek szánt különlegességek elfogyasztása után pedig egész nap lehet kóstolni az ínyencségeket, például libabecsinált-levest, sült libacombot krumplival és savanyúsággal, illetve sült tökkel, desszertként pedig Márton prószáját. Innivaló forralt bor lesz, vagy gyógytea, ki mit választ az emésztése segítésére.

Kisgyörgy Tamás kiemelte: kedvére torkoskodhat majd mindenki, hogy elűzhesse a jövő évi nélkülözést, hiszen a mondás szerint "aki Márton napján libát nem eszik, egész éven át éhezik".

A Sóstói Múzeumfalu Marton-napi rendezvényére a névnapjukat tartó Mártonok természetesen térítésmentesen mehetnek majd be. Nem kell belépődíjat fizetniük a libaszépségversenyre érkező gazdáknak sem, akik különböző fajtájú és tollazatú lúdjaikat nevezik be a nem mindennapi viadalra.

Vetélkedő persze nem csak a szárnyasoknak lesz, hanem a bájgúnároknak és a buta libáknak is. Mások Márton-napi lámpást, vagy lúdtollat készíthetnek, s az utóbbival az írást is kipróbálhatják.

A liba-lakomán résztvevők szórakoztatásáról a Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola tanulóinak Kisfigurás Táncegyüttese gondoskodik, Márton-napi legényes című műsorával. A Burattino Bábszínház a Régen volt, mese volt című darabbal szórakoztatja a legkisebbeket, akik Hajdú Ágota mesekuckóját is felkereshetik. A MiaManó Színház pedig a Ludas Matyi kalandjai című darabot mutatja be.

Lesz továbbá kádárbemutató, a hordókészítő mester a régi munkafolyamatokat ismerteti meg az érdeklődőkkel, a dongakészítéstől, az összehúzáson, az abroncsoláson át, a fenekelésig.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com