Mary Shelly Frankensteinjének első kiadásáért akár 300 ezer dollárt is adhatnak

Árverésre bocsátják szeptemberben New Yorkban Mary Shelly Frankenstein című regényének egy első kiadását. A könyvért akár 300 ezer dolláros (88 millió forintos) árat is megadhatnak szakértők szerint.Az 1818-ban megjelent háromkötetes regény az eredeti kék-szürke kemény borítással eladó, ráadásul a lapok fel sincsenek vágva. A ritkaságot Theodore B. Baum hagyatékából bocsátják árverésre.
    

A kábeltévéipar úttörője 86 évesen augusztusban hunyt el.

Irodalmi gyűjteményében megtalálható Charles Dickens Szép remények című regényének kiadói példánya, William Shakespeare Második és Negyedik fóliója, Edgar Allan Poe A hollója eredeti borításban és Walt Whitman Fűszálak című kötetének első kiadása is. A ritkaságokat a szeptember 14. és 17. között zajló online aukción lehet megvásárolni.
    

Az árverést szervező Christie's szakértője elmondta: Baum évtizedek alatt gyűjtötte össze a gazdag kollekciót, türelmesen kivárta, hogy az egyes kötetek, amelyek érdekelték, piacra kerüljenek. A gyűjtemény szinte minden darabja jó állapotú. A Frankenstein első kiadása mindössze 500 példányban jelent meg. Az előszót a szerző férje, a költő Percy Shelley írta. Az első kiadásból nagyon ritkán kerül árverésre egy-egy darab, legutóbb 1985-ben lehetett licitálni egy ilyen példányra.
    

A Christie's aukciójának egy másik fénypontja Charles Darwin A fajok eredete című könyvének első kiadása, amely 1859-ben jelent meg. A kötetből elsőre 1250 példányt nyomtak, ezek egyikére lehet licitálni. A szakértők 150-250 ezer dollárra (44-73 millió forintra) taksálják az elérhető árat. Shakespeare Második fóliója 1632-ben, Negyedik fóliója 1685-ben jelent meg. A korábbi 180 ezer dollárért (53 millió forintért), utóbbi 100 ezer dollárért (29 millió forintért) kelhet el a várakozások szerint.  A gyűjteményt szeptember 9. és 13. között a Christie's New York-i galériájában lehet megtekinteni - olvasható a Barrons.com hírportálon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com